Hiába a szabadkaiak elégedetlensége: a főtéri szilveszterezés egy harmadrangú belgrádi zenekar jegyében telik majd
A haladó-VMSZ-es szabadkai városvezetés a súlyos gazdasági-szociális helyzet ellenére csillagászati összeget fordít a főtéri szilveszterezésre.
Korábbi információk szerint 1,8 millió dinárról lett volna szó, de időközben kiderült: a komplett program (?) négymilliót emészt fel.
Több politikai párt szabadkai szervezetei és a polgárok egyesületei tiltakoztak a felháborító költekezés ellen (amely persze a polagárok pénzéből történik), de
a városatyákat ez nem hatotta meg.
A főtéren a Neverne bebe (Hűtlen csecsemők) értelmetlen nevű belgrádi együttes lép fel, amely az itteni szerbek körében sem túl népszerű. A különböző portálokon megjelenő több komment szerint az említett zenekar 25 éves fennállása után is mindössze egy igazi „slágerrel” büszkélkedhet.
A szabadkaiak úgy vélik, helyi előadók (köztük magyarok) koncertjeivel sokkal kevesebb pénzért is meg lehetett volna oldani a szilveszterezést.
(Alapinformáció: kurir.rs és gradsubotica.co.rs nyomán, fotó: subotica.rs)