Kiemelt Szerbia 

Súlyos: „A Boszniai Szerb Köztársaság napjának megünneplése sérti a többi nemzeti közösséget”

A Bosznia-Hecegovinában élő bosnyák és horvát nemzeti közösségek úgy vélik, a Boszniai Szerb Köztársaság napjának megünneplése egyértelműen alkotmányellenes, valamint a daytoni békemegállapodás megcsúfolását jelenti.

Egyúttal sérti és diszkriminálja a bosnyákokat és a horvátokat, és az egységes állam ellen irányul,

hangsúlyozzák.

Ivana Žanić, az Emberi Jog Alap tagja szerint azzal, hogy átvette a kitüntetést Milorad Dodiktól, a Boszniai Szerb Köztársaság elnökétől, Ana Brnabić szerb kormányfő ismét megsértette a srebrenicai mészárlás áldozatainak hozzátartozóit és újra letagadta a népirtás tényét, hiszen az általa elfogadott elismerésben korábban szerb háborús bűnösök: Milošević, Šešelj, Karadžić és Mladić is részesültek.

(N1 nyomán, fotó: novosti.rs)

Hasonló bejegyzések