Kiemelt Szerbia 

A tegnapi belgrádi tiltakozás egyik üzenete: „Mondj le a hatalomról, mert az enyhítő körülmény lenne számodra”

A Belgrád központjában megtartott tegnap esti demonstráción ismét nagy tömeg gyűlt össze.

Egyelőre nem jelentek meg becslések a tüntetők hozzávetőleges számáról, de a hatalom képviselőinek hisztérikus reagálásából ítélve, a tiltakozások ezúttal sem maradtak minden effektus nélkül, főleg annak tükrében, hogy a napokban szétterjedtek számos szerbiai városra és Újvidékre is.

A belgrádi megmozdulást Branislav Trifunović és Nikola Kojo színészek vezették.

Beszédeikben felszólították Aleksandar Vučić elnököt,

mondjon le a hatalmáról, mert a későbbiekben az enyhítő körülményt jelenthetne számára.

Kojo szerint Vučić bűntetteivel, romboló politikájával és viselkedésével úgyszólván megerőszakolta a komplett lakosságot. Emlékeztette a szerb elnököt, hogy őt a polgárok fizetik, de nem azért, hogy egy személyben bíró, újságíró, ügyvéd, szülésznő, felügyelő és szövetségi kapitány legyen.

Az ő dolga az lenne, hogy feltételeket biztosítson ahhoz, hogy a népe a 21. században ne éhezzen, hangzott el.

Trifunović ugyanakkor az ellenzéket is figyelmeztette: mielőbb szükséges kidolgozni egy kiforrott tervet, amely életbe léphetne, miután a meglevő rezsim megbukik.

A tegnapi tüntetés előtt a közösségi hálón olyan kezdményezések is napvilágot láttak, amelyek szerint

radikalizálni kellene a tiltakozásokat: kezdetnek megdobálni tojásokkal a Szerbiai Közszolgálati Televízió (RTS) épületét,

de a szervezők ezt ellenezték.

(danas.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések