Délvidék Kiemelt 

A szabadkai fejrúgás videó háttere: Egy lányverést bosszultak meg (+bizonyíték)

Portálunk is bemutatta azt az esetet, amelyben egy fiatalokból álló társaság Szabadkán egy padon ülő fiút kér számon, majd az egyikük fejbe is rúgja.

Az esetről készült videót -amely aztán a közösségi portálokra is felkerült- több százan osztották meg. Így a rendőrség is hamar nyomozni kezdett az ügyben.

A videóban is hallható, hogy a székesegyház előtti padon ülő fiatalt arról kérdezik, hogy miért vert meg egy lányt, majd ezt követően rúgja fejbe az ott lévők egyike, majd ezután is a lányról kérdeznek. Eztán szóba kerül egy korábbi verekedés, illetve a padon ülő sértettet azzal vádolják, hogy sokkolót tartott magánál.

Az eset kapcsán portálunk birtokába jutott egy üzenetváltás, amelyben az áldozat beismeri, hogy valóban bántalmazott egy lányt, ennek pedig az volt az oka, hogy a hölgy szakított vele. A balhé hátterét ismerő portálunknak nyilatkozó fiatal szerint ezt a férfiatlan viselkedést torolták meg a szabadkai fiatalok még január közepén.

Frissítés:

A rendőrség időközben jelezte, hogy azonosították és eljárást indítottak több kiskorú ellen. A közleményükben arról írnak, hogy egy 17 éves fiú ellen fenyegetés miatt, egy 15 éves ellen fizikai bántalmazás miatt, míg egy harmadik 17 éves lány ellen felhatalmazás nélküli felvételkészítés gyanúja miatt indítottak eljárást.

Hasonló bejegyzések