Szerbia 

Az Európa Tanács eredményeket vár Szerbiától az eltűnt csecsemők ügyében

Az Európa Tanács miniszteri bizottságának képviselői ma ismét azt követelték a szerbiai tisztségviselőktől, hogy minél előbb fogadják el az eltűnt csecsemők eseteinek feltárásáról szóló törvényt, illetve hogy teljesítsék az Európai Emberi Jogi Bíróság ítéleteit – jelentette ki Christophe Poirel, az Emberi Jogi Igazgatóság képviselője.

A szerbiai parlament illetékes bizottságának tagjaival folytatott tárgyalások után elmondta, arra is magyarázatot kértek, hogyan tűnhettek el csecsemők.

Petar Petrović, az Igazságügyi, Államigazgatási és Önkormányzati Bizottság elnöke jelezte, hogy a képviselőház egyik első tavaszi ülésén napirendre kerül az eltűnt csecsemőkkel foglalkozó törvény. Emlékeztetett, hogy tavaly az előírás első változatát azért vonták vissza, mert alkalmazását illetően kételyek merültek fel.

Hasonló bejegyzések