Totális sztrájkra készülnek a posták? Számos helyen már nem kézbesítik a küldeményeket!
A Szerbiai Posták Közvállalat forgalmazó központjai Belgrádban, Újvidéken és Nišben mérlegelik a totális munkabeszüntetés lehetőségét. Ez azt jelentené, hogy csak a nyugdíjasoknak, mint szociálisan veszélyeztetett kategóriának osztanák szét a járandóságukat.
Ami konkrétan Délvidéket illeti, a küldeményék kézbesítését máris felfüggesztették Újvidéken, Nagybecskereken és Palánkán, míg számos más városban és településen csökkentett intenzitással nyújtják ezt a szolgáltatást.
A pénzforgalom egyelőre zavartalanul zajlik, de bármelyik pillanatban előfordulhat, hogy a tolóablakoknál is megszakad a munka.
Amennyiben életbe lép a teljes sztrájk, a polgárok címére nem érkeznek meg a levelek és a számlák.
A helyzet súlyát tükrözi az a tény, hogy a küldeményszállító központokban tornyosulnak a levelek és a csomagok, amelyeket nem továbbították az érintett polgároknak, cégeknek és intézményeknek.
A postai alkalmazottak azért döntöttek a munkabeszüntetés mellett, mert elégedetlenek a béreikkel, amelyek – mint mondják – elmaradnak a köztársasági átlagtól. A terepen dolgozó postások és a tolóablakoknál ügyfeleket fogadó postai hivatalnokok fizetése 32 és 36 ezer dinár között mozog. Az adminisztrációban tevékenykedők kisebb része 50-60 ezer dinárt keres.
A sztrájkolók egyelőre tagadják az elhatározásuk politikai jellegét, pedig ez a munkabeszüntetés tökéletesen beleillene az ellenzék azon szándékába, hogy – amennyiben nem teljesítik a követeléseit – április 13-ától megbénítja az országot.
(blic.rs és gerila.rs nyomán, fotó: novosti.rs)