vmsz-pista-penz-kiemeltDélvidék Kiemelt 

Pásztor István szeretne a VMSZ elnöke maradni

 „Javaslatomra május 4-re hívta össze a Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsa a VMSZ tisztújító közgyűlését. Ami Doroszlón lesz megszervezve. Ezen a tisztújító közgyűlésen az történik majd, ami az ilyen tisztújító közgyűléseken lenni szokott. Lesz egy elszámolás, értékelés az előző 4 évvel kapcsolatban. Illetve megválasztja a közgyűlés a VMSZ elnökét. Illetve 50 tagú tanácsát. Ami az elnökjelöltséget illeti, amennyiben a VMSZ-en belül úgy gondolják, hogy nekem ezt a feladatot folytatni kell, és úgy látom, hogy ez az egyértelmű meggyőződés, akkor én kész vagyok erre.”  – nyilatkozta a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában Pásztor István.

Korábban a VMSZ belső köreiből többen arról meséltek, hogy akár trónöröklés is várható a VMSZ tisztújításán, és Pásztor István helyét fia, Pásztor Bálint veszi majd át. Erre engedett következtetni az is, hogy Pásztor István első szülött gyermeke igazi roadsow-ba fogva kezdte el felkeresni a véemeszes helyi szervezeteket és pártrendezvényeket, vagy épp kulturális műsoroknak álcázott VMSZ-es promóciókat.

Korábban arról is lehetett hallani, hogy Nyilas Mihályt szánta utódjául Pásztor, ám állítólag miután Pásztor Istvánhoz hasonlóan Nyilas is halálos kimenetelű közúti baleset okozójává vált a jelölése is kínos lett volna.

A mai nyilatkozatában azonban Pásztor István minden találgatást eloszlatott.

A 62 éves politikus, aki karrierjét még ateista kommunistaként kezdte és fiát Bálintot sem kereszteltette meg, most úgy döntött, hogy folytatja a munkát, hiszen közelegnek az Európai Parlamenti választások, amelyben a jobboldaliság és keresztény elvek mellett kampányoló fideszes szekértábort szeretnék minél jobban segíteni.

Hasonló bejegyzések