Kiemelt Világunk 

Totális internetes cenzúra?

Ez egyelőre nem Szerbiára vonatkozik.

Az elmúlt időszakban többször is lehetett hallani arról, hogy Oroszország valamilyen módon szeretne „belenyúlni” az internetbe az országon belül.

Már korábban kiderült, az orosz törvényhozás javában dolgozik azon a törvényjavaslaton, ami egy központi hub létrehozását eredményezheti. Mindez azt jelenti, hogy az országon belüli összes adat a hatóság által ellenőrzött központon futna keresztül. Most úgy tűnik, egy lépéssel közelebb került a totális cenzúra lehetőségéhez Oroszország.

Az orosz törvényhozás alsóháza jóváhagyta a fent említett törvényjavaslatot, így az egy lépéssel közelebb került a megvalósításhoz.

Hamarosan a felsőházba kerülhet a javaslat, és ha ott is rábólintanak, már csak Vlagyimir Putyin aláírása kell majd hozzá – írja a The Associated Press.

Az orosz kormánypárti politikusok szerint a törvény megalkotása nemzeti érdek, a bírálói szerint viszont azzal, hogy minden adat orosz szervereken fut majd keresztül,

gyakorlatilag az egész ország lehallgathatóvá válik.

(index.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések