Kiemelt Szerbia 

A rezsim szerint haladó aktivistákra támadtak Nišben – de mi is történt valójában?

A niši haladók bizottsága szombaton közleményben adta tudtul, hogy az ortodox húsvét alkalmából kampányoló támogatóira és számos járókelőre támadt egy ismeretlen férfi (akit a legfrissebb hírek szerint már előállított a rendőrség) a városi piactéren.

A közlemény szerint a férfi rugdosta a haladók által felállított standokat, szidta a párt tisztségviselőit, lökdöste a járókelőket, akik között (legalábbis a rezsim „médiasablonja” szerint) többnyire nők voltak.

A bizottság természetesen azonnal jelentette az esetet a belügyi szerveknek, amelyet állításuk szerint a biztonsági kamerák is rögzítettek.

A haladók álláspontja szerint az „incidens” egyértelműen a Szövetség Szerbiáért ellenzéki mozgalom „erőszakos tetteinek fokozódása”, ami szerintük eddig is megnyilvánult a tüntetések során az intézmények és egyének („elsősorban nők”) elleni támadások során.

Mint azt a bevezetőnkben is írtuk, a rendőrség máris előállított egy 37 éves férfit, akit bűnvádi eljárás alá helyeztek „a közbiztonság veszélyeztetése” miatt.

A Srbin.info portál cikke szerint ugyanakkor a következő történt:

a férfi az egyik stand előtt hangos szóval hívta fel a haladó aktivistákat arra, hogy „ne adják el magukat egy tojásért, vagy más hasonló, megalázó ajándékért cserébe”…

A rezsim azonban, ahogy azt már megszokhattuk, ezt is sajátos módon tolmácsolta.

(Szerb sajtó nyomán)

Hasonló bejegyzések