Ötszáztól ezer dinárt kaptak egy voksért: újabb tanúk vallottak a két évvel ezelőtti verbászi választási csalás ügyében
A verbászi helyi közösségi választásokat 2017-ben tartották meg, de az akkor történt szavazatvásárlással kapcsolatos vizsgálat nem hozta meg a várt eredményt. Még mindig „semmi sem derült ki”.
Ezt maga az Újvidéki Főügyészség ismerte be.
A Vajdasági Kutató-Elemző Központ (Voice) közölte, hogy a napokban – ugyan „kissé” késve, de – újabb tanúk jelentkezték, akik beszámoltak a választási csalásokról, mi több arról is, hogyan kereskedtek a voksaikkal.
Egyikük mindössze 500 dinárért szavazott a haladókra.
Az idénymunkások egyik csoportjának tagjai ennél valamivel „jobban jártak”. Fejenként ezer dinárt kaptak egy voksért. Ezt a „bizniszt” a csoport vezetője hajtotta fel nekik, amit nem is titkol.
A Voice-nak elmondta:
szerinte ez nem korrupció, mert „a dolgozókat senki sem kényszerítette, önként éltek a felkínált lehetőséggel”.
(N1 nyomán)