Brutális balesetet okozott egy ittas szerb Németországban
Alkohol, bulik, gyors autók – legrövidebben így lehetne leírni Boban „I.” (29) életét, aki BMW-jével brutális közlekedési balesetet okozott Hamburgban, amelyben egy Ford márkájú autó sofőrje életét vesztette, két utas pedig súlyosan megsérült.
A baleset az A1-es autópálya egyik szakaszán történt, a szerb férfi hatalmas sebességgel hátulról megütötte a Ford márkájú járműt, olyan erősen, hogy az 180 métert repült és tetőre fordult.
A Ford vezetője a helyszínen meghalt, míg az utastársa kórházba került súlyos sérülésekkel. Boban I. utastársa szintén kórházba került.
A német médiumok arról számoltak be, hogy Boban I.-nél 0,4 ezrelék alkoholszintet mértek és azonnal letartóztatták. Emellett Boban I. ellen nyomozást indítottak az illegális utcai versenyeken való részvétel gyanúja miatt.
A szerb férfi több olyan videót tett már fel közösségi oldalakra, amelyeken látszik ahogy 200-al száguldozik, amit le is filmezett vezetés közben, a hátsó ülésen gyermekek ültek. Néhány felvételen látszik, ahogy ő és társai alkoholt fogyasztanak vezetés közben.
(Blic nyomán)