Újabb erőszakszervezet? Kemény nacionalistákból alakuló polgárőrség „ügyel majd a biztonságra”?
A többnyire magándetektívekből álló Nyomozó és Biztonsági Ügynökség kezdeményezi a kiskorú bűnözés, illetve a kiskorú személyekkel való visszaélések megelőzését szolgáló polgári járőrök intézményének bevezetését.
Ez az újdonság elsősorban az iskolások körében előforduló kábítószer-terjesztés ellen irányulna, de más, főleg gyermekeket veszélyeztető jelenségek visszaszorítását is szolgálná. Elvileg.
A Politika napilapban megjelent információ szerint az említett ügynökség úgy véli, a gyermekeket és általában a polgárokat lakossági fórumokon és tanfolyamokon keresztül megfelelő tájékoztatásban kellene részesíteni a leselkedő veszélyekről, a polgárőrség pedig szükség esetén a terepen reagálna.
Mindez talán nem is hangzana rosszul, de ha tudjuk, hogy egyes városokban még a kommunális rendőrség is úgymond a rezsim erőszakszervezeteként lépett fel, nem árt óvatosnak lenni.
Marinika Tepić ellenzéki képvisélő a Twitteren rámutatott arra, hogy
a szóban forgó kezdeményezés mögött „nem éppen bizalomgerjesztő személyek állnak”.
Egyikük a szerb szélsőnacionalista megnyilvánulásairól és a Vučić-rezsim istenítéséről elhíresült Miša Vacić, aki egyébként a hatalom „fiókintézeteként” működő Szerb Jobboldal elnöke.
Vacićot többször elítélték különböző bűncselekmények elkövetése miatt, egyebek között törvénytelen fegyverviselésért is.
Emlékezetes az a kijelentése, miszerint „ha a siptárok megtámadnak bennünket, három óra alatt elfoglaljuk Észak-Koszovót”.
Továbbá közismert, hogy Vacić boldog születésnapot kívánt annak a Milorad Ulemek Legijának, akit maximális börtönbüntetésre ítélték a Zoran Đinđić kormányfő ellen elkövetett merénylet megszervezéséért.
Azt a kilengését sem könnyű elfelejteni, amikor a közösségi hálón vitába szállt az egyik, militarista nézeteivel egyet nem értő polgárral, akinek azt üzente, „személyesen mozgósítja majd a gyermekét”.
Egyébként Vacić rövid ideig a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának tanácsadója volt, de még az ottani hasonszőrű káderek sem tudták sokáig elviselni, inkább megszakították a vele kötött szerződést.
Ön szeretné, ha Vacić és a Szerb Jobboldal gondoskodna gyermeke biztonságáról?
A képen: Miša Vacić (fotó: koreni.rs)