Vučić a köztévében: „Csak Hitlerék, valamint Magyarországon a jobbikosok viselkedtek úgy, mint a mai szerbiai ellenzék”
Aleksandar Vučić szerb önkényuralkodó a köztévé Upitnik (Kérdőjel) című műsorában önmagához képest is agresszívebb és hisztérikusabb módon támadta a politikai ellenfeleit.
Szokása szerint tolvajoknak, söpredéknek és fasisztáknak nevezte őket.
Emlékeztetett arra a márciusi tüntetésre, amikor az ellenzéki vezetők és a tiltakozó polgárok körülvették az elnöki hivatalt, azzal a szándékkal hogy – szerinte – megakadályozzák őt az épület elhagyásában. (Utólag persze bebizonyosodott, hogy ez nem igaz, nyugodtan távozhatott – F. F. megj.).
Mint mondta, ilyen „soha és sehol a világon” nem fordult elő.
„Ez tiszta fasizmus”, kelt ki magából a gyanús mentális állapotban levő szerb elnök, aki hozzáfűzte:
„Ilyet csak Hitlerék, valamint Magyarországon a jobbikosok követtek el.”
(Mint ismeretes, sem a Jobbik, sem a szerbiai ellenzék nem követtek el semmilyen erőszakos cselekedetet; érthetetlen, hogy Vučić egyáltalán miért vette a szájára a második legerősebb magyarországi pártot. Csak nem az újraválasztott „érdekvédőnk” szugerálta neki?).
Azt is megtudhattuk tőle, hogy amíg ő az elnök, nem kerül sor Koszovó függetlenségének elismerésére. „Tíz-15 év múlva egy másik elnök és egy másik kormány ismeri majd el Koszovó függetlenségét”, mondta.
Ezek szerint
Vučić úgy érzi, még 10-15 évig marad hatalmon.
(fotó: rts.rs)