Délvidék Kiemelt 

Egy magyarországi cég szabadkai leányvállalata „behozatali” munkaerőt alkalmazna

A címben idézőjelesen szereplő jelző nem külföldi munkaerőt, vagy éppenséggel migránsokat takar. A Délvidék egyik szegletéből adott esetben a másikba utazó esetleges munkavállalókról van szó.

Az említett cég a szigetelőanyagok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Masterplast, amely jelenleg munkaerőhiánnyal küszködik, legalábbis saját közleménye szerint. A cég 30 millió dináros támogatást kapott a tartományi kormánytól, de fejlődéséhez a szerb kormány is hozzájárult kétmillió euróval.

Ezekből a forrásokból a Masterplast új termelési vonalat helyezett üzembe, így azonban most nincs, aki dolgozzon. Legalábbis a hivatalos verzió szerint…

A cég humán erőforrásaiért felelős illetékese elmondta: a cég az eddigiek folyamán 580 alkalmazottnak biztosított megélhetést, pillanatnyilag pedig még százra tart igényt.

Mint azt közölte, Szabadkán már nem tudnak munkaerőt találni, mert a legtöbben „már dolgoznak valahol, vagy külföldre távoztak”.

Ebből kifolyólag a kisebb délvidéki településekről igyekeznek alkalmazni polgárokat, akiknek akár az utazási költségeket (ami adott esetben 70 km-t tesz ki) is hajlandó a cég állni.

Megjegyzendő, hogy a cég meghatározott időtartamra alkalmazza a jelentkezőket. 

A Gradsubotica.co.rs hírportál – amely számunkra is forrásként szolgál – egyes kommentelői szerint ugyanakkor mindez nem felel meg a valóságnak. Véleményük szerint

a cégben uralkodó munkakörülmények rendkívül rosszak, az ígért feltételeket nem tartják tiszteletben, sőt, sok esetben az alkalmazottak egészsége is számos veszélynek van kitéve.

Talán inkább ezért lehet szükség ún. „behozatali” munkaerőre?

(Gradsuobtica.co.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések