Szerb-montenegrói maffialeszámolás volt Németországban
Két montenegrói állampolgárt ma reggel szitává lőttek Németországban, a szerb sajtó arról számolt be, hogy az egyikük Darko Mijović, aki jól ismert volt a rendőrség előtt.
Mijovićot egy másik személlyel együtt korábban azzal gyanúsították, hogy részt vett Nemanja Medin meggyilkolásában, de bizonyítottság hiányában felmentették az emberölés vád alól.
A Kurir napilap cikke szerint Mijović tagja volt a škaljari klánnak, amely háborúban áll a kavači klánnal. A két klán leszámolásainak gyakori helyszíne Szerbia, elsősorban Belgrád, de délvidéki városok utcái is, sőt az utóbbi időben egyre gyakrabban Nyugat-Európa.
(Kurir.rs nyomán)