Ivica Dačić szerint meg kell állítani a „pristinai hadigépezetet”
A szerb külügyi képviselő New Yorkban figyelmeztetett erre az ENSZ biztonsági tanácsának ülésén. A kormánykoalíció szocialista minisztere a koszovói probléma békés megoldását, illetve a párbeszéd szükségességét sürgette.
Erre azonban elsősorban maga a szerb hatalom képtelen, mint ahogy azt számos alkalommal bebizonyította már. A sokszor beharangozott párbeszédekből eddig semmi sem sem valósult meg, másrészt, a patthelyzet minden bizonnyal mindkét félnek megfelel.
Dačić ugyanakkor a szerb vezetés „értesüléseire” hivatkozva azt is elmondta, hogy
„a pristinai kormány támadásokat tervez Koszovó északi részén”,
ezt pedig a szerb kormány dalosmadara szerint „komolyan kell venni”.
Valójában persze ismét a haladók által irányított rezsim kampányáról van. Erre a legutóbbi példa az albán rendőri szervek akciója volt, amit „nemzetbiztonsági veszélyként” aposztrofált Aleksandar Vučić és „csapata”.
(B92 nyomán)