Betojt Dragan kapitány: a legveszélyesebb bűnözők közé helyezik a horvátok!
Dragan Palibrk, a Dragan kapitány néven ismertté vált Dragan Vasiljković ügyvédje elmondta, hogy a horvátországi Lepoglava börtön igazgatásának azon döntése veszélyezteti védencének életét, amely szerint Vasiljkovićnak három hónapot kell töltenie a legsúlyosabb bűncselekmények miatt elítélt személyek között – írja a Dnevnik.
„Az imént beszéltem Dragannal, aki azt mondta, hogy egy ilyen döntés teljesen veszélyezteti a biztonságát, és hogy félti a saját élet“
– nyilatkozta Palibrk a Tanjugnak.
Öt nappal ezelőtt Dragan kapitányt 30 napos magánzárkára ítélték, mert levelet küldött a szerbiai médiumoknak, amelyben agyongyalázta a horvátokat, Koszovót, sőt még Novak Đokovićot is, amiért az pozitívan nyilatkozott a horvátokról és Horvátországról; ugyanakkor levelében agyondicsérte „barátját“, Ivica Dačić szerb külügyminisztert.
Vasiljkovićot a horvátországi háború idején elkövetett háborús bűncselekményekért jogerősen 13,5 év börtönre ítélték.