A szerb elnök a belgrádi hatalmas esőzések okozta károkról és a várható lépésekről beszélt: „Nem sminkelünk!”
Aleksandar Vučić beteges vágyat érez a folyamatos közszereplés iránt, erre a hétvégi viharok által okozott károk is jó alkalmat nyújtottak a szerb haladó rezsim első emberének. Vučić ismét ígéreteket tett.
A rezsim feje hétfőn délután váratlan látogatást tett a szerb főváros leginkább érintett részeiben, ahol a kamerák és a sajtó össztüzében ismét – vélhetően hamis – ígéretekkel bombázta a közvéleményt.
Vučić új csatornahálózat építését jelentette be, hangsúlyozván, hogy
„az ország nem fog sminkelni a víz kiszivattyúzásával, hanem a helyzetet meg fogja oldani, úgy ahogy kell”
– olvasható a vajdasági RTV honlapján.
Nem felejtette hozzátenni, hogy efféle jelenségek más országokban is előfordulnak, majd kitért a Németországban lezunhat két katonai repülőgép balesetére is:
„Isten ments, hogy ez nálunk történt volna, azonnal az ország vezetését hibáztatná mindenki”
– mondta a szerb államelnök, visszataszító módon politikai jópontra törekedve a két szerencsétlenül járt repülő esetét felhasználva.
(Szerb média nyomán, fotó: rtv.rs)