Danilo Kiš-ügy: Laban helyett Bunford válaszolt az író első feleségének tiltakozására
Mint azt már korábban közöltük, a szabadkai haladó önkormányzat június 18-án a város posztumusz díszpolgárává jelölte Danilo Kišt, a magyar-zsidó származású, helyi születésű írót, ami azonban felháborodást váltott ki az író volt feleségéből, de mások is tiltakoztak Labanék döntése ellen.
Miután Mirjana Miočinović, Danilo Kiš első felesége nyílt levélben tiltakozott a döntés ellen, csatlakozott hozzá mintegy 160 ismert közéleti személyiség.
Erre reagált Bunford Tivadar, a szabadkai községi-képviselőtestület elnöke – Bogdan „Torokkitépő” Laban polgármester helyett is.
– Sem a kezdeményezőt, se a döntéshozókat nem vezérelték személyes érdekek, ellenkezőleg, a köz érdekeit tartották szem előtt, azzal a szándékkal, hogy Danilo Kiš halálának 30. évfordulóján törlesszük adósságunkat
– mondta Bunford.
Hozzátette: „Az író személyisége és munkássága univerzális, kozmopolita értékeket képvisel, nem érdemli meg, hogy más szövegkörnyezetbe helyezzék”.
Az író egykori házastársa és sokan mások azonban mégsem tudják elfogadni ezt a „gesztust” a haladóktól, a kezdeményező Bogdan Laban pedig nem nyilatkozott eddig.
Helyette a VMSZ hangja szólalt meg.
(N1 hírtelevízió nyomán, fotó: Gradsubotica)