Eltemették a boszniai háború prijedori áldozatait
Több ezren gyűltek össze Bosznia-Hercegovinából és Európa más országaiból szombaton az boszniai Hambarine településen 86 muszlim bosnyák temetésére, akiket a boszniai háborúban történt prijedori mészárlásban szerbek lőttek agyon.
Az eseményen nem jelentek meg a boszniai szerbek képviselői, akik közül sokan ma is vitatják a boszniai szerb csapatok felelősségét az 1992-1995-ös boszniai háború idején elkövetett gyilkosságokban és más atrocitásokban, írja az MTI.
1992 augusztusában az északnyugat-boszniai Prijedor környékén, a szerb erők által működtetett gyűjtőtáborok mintegy 1200 horvát és bosnyák foglyát buszokba és teherautókba tuszkolták azzal a magyarázattal, hogy fogolycserére szállítják őket.
A Travnik felé tartó gépkocsioszlopot Vlasić-hegységben megállították és mintegy 200 férfit leszállítottak a járművekről, majd egy szakadék előtt kivégezték őket.
Az ügyben az elmúlt években több bírósági tárgyalást is lefolytattak, és több embert elítéltek, köztük a prijedori rendőrségnek a mészárlásban részt vevő három egykori tagját.
(Index nyomán)