Áder és Vučić felavatták Hunyadi János zimonyi szobrát
Hunyadi János egész életét a haza védelmére és az oszmán hadak kiűzésére tette fel, az általa vezetett nándorfehérvári diadalt követően a béke és az újjáépítés korszaka következhetett – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök Zimonyban, ahol szerb hivatali kollégájával, Aleksandar Vučićtyal együtt vett részt Hunyadi János szobrának felavatásán.
Áder János felhívta a figyelmet arra, hogy Hunyadi János zimonyi szobra felett két jelképes tárgy látható. „A kereszt a legendás hadvezér Európa védelméért hozott áldozatát, a harang az európai összefogást és a Hunyadi vezetésével aratott diadalt hirdeti” – emelte ki.
Rámutatott, hogy 1456 nyarán, amikor a veszély Nándorfehérvár felé közeledett, Hunyadi hajóhaddal érkezett a Duna zimonyi szakaszára, ahová a most felavatott szobra tekint. Hunyadi János egészalakos zimonyi bronzszobra Madarassy István Kossuth-díjas szobrászművész koncepciója alapján készült el.
Vučić azt mondta: a szerbek sajátjuknak tekintik Hunyadit.
Továbbá ismét kitért az Orbán Viktorral ápolt barátságra, amelyet ez a szobor is bizonyít.
(mti.hu és blic.rs nyomán, fotó: danas.rs)