A kommunális milícia vegzálta a tüntetőket!
A tegnap este Belgrádban megtartott Egy az ötmillióból demonstráció újra nagyobb tömegességet és forró hangulatot hozott.
A szónoklatok is keményebbek voltak, mint az utóbbi időben.
Srđan Škoro ismert újságíró szavai szerint a végén
„a Terazije téren fognak ítélkezni a rezsim felett.”
Trumpot, Putyint és Orbánt is meghívják; ha akarják, hadd lássák ők is, mit üzen a nép ennek a hatalomnak.
A tüntetők a Szerbiai Közszolgálati Televízió (RTS) épülete elől lerángatták az RTS zászlaját, a helyére pedig a Médiaszabadság feliratú zászlót tűzték ki.
Az Elnökség épülete előtt pedig szétdobálták az „Aleksandar Vučić – Szerbia jövője” improvizált szavazócédulákat.
Az ún. Terazije alagút falaira
a tiltakozók plakátokat próbáltak kiragasztani, de ebben az agresszív kommunális milícia – visszaélve a felhatalmazásával – durván megakadályozta őket,
amivel megmutatta, hogy máris pártrendőrségre kezd emlékeztetni.
(Szerb média nyomán, fotó: krik.rs)