Orosz szélsőségesek idén is szerb (és délvidéki?) gyerekkatonákat képeznek ki a zlatibori táborban!
A szerbiai közvélemény normálisabb részének felháborodása ellenére idén is megszervezték az úgynevezett „ifjúsági-patrióta” tábort Zlatibornál.
A szerb belügyminisztérium – alighanem a nyilvánosság nyomására – tavaly bejelentette, hogy nem engedélyezi a tábor további működtetését. Nem állta a szavát.
Információforrásaink szerint tavaly sajnos délvidéki, konkrétan szabadkai gyermekek, illetve fiatalok is ott voltak a résztvevők között.
Állig felfegyverzett tizenévesek gyakorlóruházatban, harcászati felszerelésben hajtották végre feladataikat a zlatibori táborban.
A kiképzés a szerb háborús veteránok vezetésével történt.
A résztvevők 10-től 24 éves személyek voltak, akik a kiképzés végén máris otthonosan mozogtak a fegyverek (pisztolyok, puskák, kések) világában és elsajátították a háborúzás alapjait.
A helyi önkormányzat is támogatta ezt a morbid tábort.
Noha a tábor mögött hivatalosan a régi Jugoszlávia területén lezajlott fegyveres összecsapások résztvevőinek egyesülete (Szerbiában ilyen is létezik) állt, kiderült, hogy
a kiképzést valójában az orosz szelsőséges E.N.O.T. Corp csoport szervezte,
amiről a Szabad Európa Rádió is tudósított.
Az E.N.O.T. Corp-ot még a „háborús játékokat” imádó militarista orosz rezsim is túl extrémnek tartotta és fél éve betiltotta a működését (néhány tagját pedig letartóztatta), mert veszélyes álkatonai szervezetnek minősítette, amely a kiskorú személyekkel is visszaél.
A zlatibori tábor azonban idén is zavartalanul folytatja a gyermekek és fiatalok lelki-szellemi mérgezését.
Eddig ugyan még nem kerültek elő a fegyverek, de a kiképzés végéig bizonyára azokkal is „játszhatnak” majd.
A tábor egyik szervezője ezúttal is Valerij Sambarov, a hírhedt feloszlatott E.N.O.T. Corp volt tagja.
(index.hr és blic.rs nyomán)