Kiemelt Szerbia 

„Hogyan fogják a haladók befolyásolni a választások eredményeit?”

Nikola Sandulović, a Republikánus Párt elnöke egy televíziós műsorban nyilatkozott a haladó párt várható választási kampánymódszereiről.

Mint mondta, információi szerint „a párt vezetése Aleksandar Vučić rendelete alapján általános visszaélésre készül az ország összes polgárának személyes adataival”.

– Minden község köteles lesz kiadni az ország felnőtt polgárainak adatait, a haladó aktivisták pedig ezek alapján látogatnak el mindenkihez, illetve teszik fel a kérdést, vajon az illető a haladókra szavaz, ellenük, esetleg tartózkodik-e – hangsúlyozta Sandulović, hozzátéve:

– Akik Vučićékra kívánnak szavazni, azok számára biztosítják az útiköltséget, ellenőrzik, hiogy valóban a haladó pártra szavaztak-e. Akik ellen szavaznak, számíthatnak a következményekre: felmondás, végrehajtók, nyugdíjmegvonás és hasonló megtorlás formájában.

Akik viszont döntésképtelennek bizonyulnak, azokra a párt további nyomást gyakorol – mondta Sandulović.

Az ellenzéki pártok vezetői egyébként többnyire megegyeznek abban, hogy a haladók ismét csalni fognak a megmérettetés során.

(Srbin.info nyomán)  

Hasonló bejegyzések