„Azért nem részesülhetek szerb állampolgárságban, mert számomra az újvidéki Detelinara kedvesebb, mint a Belgrád a vízen?”
Kristian Eker olasz tanár már 12 éve él Újvidéken. Tanárként dolgozik a Bölcsészettudományi Karon.
Több ízben kérelmezte a szerb állampolgárságot, de minden alkalommal elutasításra talált.
Miután kiderült: a priuszos Yingluck Shinawatra, Thaiföld egykori miniszterelnöke játszi könnyedséggel kapott szerb állampolgárságot, annak ellenére, hogy hazájában öt év börtönbüntetésre ítélték korrupciós ügyeiért, Eker úgy döntött, nyílt levélben fordul Aleksandar Vučićhoz.
Ebben emlékezteti a szerb elnököt azon kijelentésére, hogy „nem látja, miért lenne gond Shinawatra szerb állampolgársága, főképpen, ha Szerbiának ebből gazdasági, vagy egyéb haszna lehet.”
Eker ugyanakkor felhívja Vučić figyelmét arra a tényre, hogy ő egy európai polgár olasz útlevéllel, aki már 12 éve él Szerbiában, s ebből kifolyólag talán őt is megilletné ugyanaz a jog, mint a volt thaiföldi miniszterelnököt. Főleg annak tükrében, hogy hazájában nem ítélték el korrupcióért, sem más bűncselekmény elkövetéséért. Egész eddigi pályafutását fiatalok oktatásával töltötte.
Az olasz tanár továbbá kiemeli, hogy az ismerősei azt tanácsolták neki, vegyen feleségül egy szerb nőt, amivel automatikusan megszerezné a szerb állampolgárságot. Ő azonban úgy véli, azt
munkája alapján megérdemli, nem akar törzsi logika szerint hozzájutni.
Egyesek azt is mondták neki, ha venne egy lakást a „Belgrád a vízen” komplexum keretében, egyből megkapná a szerb útlevelet. Eker azt válaszolta,
számára sokkal kedvesebb a Detelinara újvidéki városrész, mint a „Belgrád a vízen”. Itt sok a zöldterület és az emberek rokonszenvesek…
(Ezzel a kijelentéssel alighanem végleg „elásta magát” Vučićnál.)
(danas.rs nyomán, fotó: You Tube)
A képen: Kristian Eker