Vučić: „Orbán Viktor Szerbia barátja, segítségét kérem Koszovó ügyében!”
A szerb rezsim elnöke budapesti látogatása kapcsán elmondta, hogy Szerbia és Magyarország kétoldalú kapcsolatai „történelmi szintet értek el”, de ő ezen is javítani igyekszik.
Vučić a rezsimhű Pink televíziónak nyilatkozva kihangsúlyozta, hogy
„ez elsősorban Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek és Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének köszönhető.”
Hogy ebből milyen haszna származik a délvidéki magyarságnak, az nem derült ki…
A szerb elnök ugyanakkor kijelentette, hogy Koszovó ügyében ki fogja kérni magyar barátjának segítségét, függetlenül attól, hogy Magyarország elismerte Rigómező függetlenségét.
Vučić megjegyezte:
„Magyarország Szerbia harmadik legerősebb gazdasági partnere Németország és Olaszország mellett.”
A szinte már kínos politikai színjáték valószínűsíthetően ma éri el csúcspontját.
(Blic nyomán)