A tartományi kormányfő elfelejti, hogy a városnak még iható vize sincs? „Nagybecskerek Szerbia és Bánát fejlődésének motorja”
Igor Mirović, Vajdaság tartomány kormányának elnöke merész kijelentésre szánta el magát a Nagybecskereken megrendezésre kerülő 3. gazdasági kiállításon.
A haladó párti Mirović nem kevesebbet állított, minthogy
„a város több évtizednyi egy helyben toporgás után ismét vezető gazdasági központtá, Bánát, illetve Szerbia gazdasági motorjává vált.”
A rezsim délvidéki képviselője büszke arra, hogy – mint mondta – szinte naponta nyílnak új gyárak és kezdődnek építkezések, ami Vajdaságot első helyre emeli szerbiai szinten, de tágabb értelemben is.
Emlékezetőül: egyik ilyen új gyár a Shangdong Linglong kínai cég gumigyártó cége, a Linglong Tire, amely szakértői vélemények szerint is súlyosan szennyezi majd a város és környékének levegőjét. Ami már eleve szennyezett…
Arról nem is beszélve, hogy Nagybecskeren 2004 óta nincs fogyasztásra alkalmas ivóvíz!
(rtv.rs nyomán)