Kiemelt Szerbia 

A VMSZ szövetségesei „Csicsa Drázsóról” neveznének el utcát

A Szerb Királyság Megújhodási Mozgalmának (POKS) kezdeményezésére utcát neveznek el Dragoljub „Draža” Mihailović-ról. 

A monarchista párt, -melyben az egykori csetnikvajda unokája is politizál- Kragujevacon érte el, hogy a kétes megítélésű történelmi figuráról utcát nevezzenek el.

A Szerb Királyság Megújhodási Mozgalma egyébként több járásban, így például Óbecsén is koalíciós partnere a Vajdasági Magyar Szövetségnek, illetve lelkes támogatói a Szerb Haladó Párt politikai törekvéseinek is.

A kragujevaci utcaátnevezést követően a párt vezetői elmondták, hogy az a céljuk, hogy minél több településen, így például Délvidék városaiban és falvaiban is sikerüljön rehabilitálniuk „Csicsa Drázsó” hírnevét azzal, hogy minél több utcát és közteret nevezzenek el az egykori katonai vezérről. 

Hasonló bejegyzések