Délvidék Kiemelt 

Sokkoló dolgokat tudott meg Vitéz Barbara édesapja a magyar rendőrségtől!

Közel három év telt el, hogy a zentai Vitéz Barbara eltűnt, a szülei – akik meg vannak róla győződve, hogy lányuk életben van – Magyarországra mentek, hogy személyesen keressék lányukat, hiszen több olyan információt kaptak, mi szerint Barbarát Magyarországon látták. Vitéz Endre, Barbara édesapja a magyar rendőrséghez fordult az eset kapcsán, azonban egy magas rangú rendőrségi tisztségviselővel  folytatott beszélgetés során szó szerint hidegzuhany érte: megtudta, hogy Barbara neve Magyarországon nem szerepel az eltűnt személyek nyilvántartásában, noha a szerb hatóságok többször is azt állították, hogy a szerb és a magyar rendőrség együttműködve keresik az eltűnt lányt – írja a Blic napilap.

„Elmondtam, hogy keresem az eltűnt lányomat, Vitéz Barbarát, erre a rendőrségen azt kérdezték, ’milyen Barbaráról beszélek’?  Az egész történetet le kellett adnom nekik elejétől kezdve, utána átellenőrizték az adatbázisukat, és semmit sem találtak, mint kiderült, a szerb rendőrségtől  a magyar rendőrség semmilyen információt nem kapott Barbara eltűnéséről. Vitéz Barbara neve egyáltalán nem szerepel az eltűnt személyek nyilvántartásában. Olyan érzés volt számomra, mintha hideg vízzel locsoltak volna le“

 

– nyilatkozta Vitéz Endre a Prva TV Exploziv című műsora stábjának,  amely végigkísérte őt a magyar fővárosban.  A Blic napilap cikke szerint ez a válasz meglepte Vladimir Rebićet, a szerb rendőrség igazgatóját, aki továbbra is azt állítja, létezik együttműködés a szerb és a magyar rendőrség között Vitéz Barbara ügyében.

A zentai lány apukája egy fotóval a kezében végigjárta a budapesti éjszakai szórakozóhelyeket is, eredménytelenül, de  elmondása szerint nem hagyja abba a keresést.

„Legnehezebben esik, amikor másokat látok sétálni gyermekeikkel, nekem pedig nincs kivel. Van is, meg nincs  is. Soha nem fogom feladni a lányom keresését“

 

 – mondta Endre.

 

Fordulat a 3 évvel ezelőtt eltűnt Vitéz Barbara ügyében?! | Délhír Portál

A zentai Tisza-hídnál 2016. november 25-én eltűnt Vitéz Barbarát ismét látták Magyarországon egy éjszakai klubban – nyilatkozta Stevan Đokić magánnyomozó az Informer lapnak. Tavaly áprilisban az eltűnt Barbarát ábrázoló fotó állítólag az Instragram közösségi oldalon látott napvilágot, ahogy a DélHír is megírta akkor, a Barbara édesapja biztos volt benne, hogy a fotón a lánya volt.

Hasonló bejegyzések