Kiemelt Szerbia 

A CIA és a KGB szakemberei egyaránt labilis egyénként jellemezték Vučićot, aki „belső démonokkal” küzd

Aleksandar Vučić, mint egyes más országok vezetői, a vezér szerepének sajátos átélésével lélektani szükségleteit elégíti ki – így jellemezte a szerb önkényuralkodót Jerrold Post, a George Washington Egyetem tanára, aki húsz évig dolgozott a CIA-nak. Egyik specialitása a vezető politikusok pszichológiai profiljainak elemzése.

A fenti megállapításához hozzáfűzte: a szerb elnök elsődleges célja, hogy kierőszakolja az elismerést, a népszerűséget és a dicsőséget. Kifejezetten egocentrikus, korlátlanul ambiciózus, grandiózus fantáziaképek lepik el az elméjét.

Mindemögött azonban belső bizonytalanság és identitászavar húzódik meg. Úgynevezett „Nobel-díj komplexustól szenved”. (Ezt akár szó szerint is lehet értelmezni, ugyanis több médium említette, hogy Vučić álma a Nobel-békedíj megszerzése – F. F. megj.)

Az ilyen személyiségtípusra jellemző mások kíméletlen kihasználása. Továbbá

elvárja, hogy folyton hajbókoljanak előtte,

mondta a CIA volt munkatársa.

Alexei Yuri nyugalmazott orosz pszichiáter, aki sokáig a KGB-nek dolgozott, hasonlóan látja Vučić személyiségét.

Szerinte a szerb elnök gyermek- és/vagy ifjúkorában nem kapott elég tiszteletet és figyelmet, amit most elkeseredetten próbál kompenzálni.

Ezzel magyarázhatók a hirtelen hangulatingadozásai. Indulatos beszédeiben – jelképes értelemben – azokra kiabál, akik gyermek- és/vagy ifjúkorában sértegették őt. Ezért gyakran nem is nevezi meg a „démonjait”, csak annyit mond, hogy „ők”.

Sokszor dicsekszik az egyetemi hallgatóként elért sikereivel. Ez bizonytalanságra vall.

Nem tud kiszabadulni a „múlt börtönéből”. 

Mivel az emberek korábban nem tisztelték őt, most félelemmel vegyes hódolatot erőszakol ki a környezetéből, állítja Yuri.

(kurir.rs, dnevnizurnal.com és külföldi média nyomán, fotó: blic.rs)

Hasonló bejegyzések