Pont erre volt szükség? A szerb nemzeti bank kilenc tonna aranyat vásárolt
A szerb nemzeti bank kilenc tonna aranyat vásárolt – jelentette be a napokban a jegybankelnök. Ezzel az ország aranytartaléka 30,4 tonnára emelkedett, amely alig marad el a 31,5 tonnás magyar adattól.
További hasonlóság, hogy a jelek szerint mindkét országban azt követően szánta el magát a jegybank komolyabb mennyiség vásárlására, hogy az első számú vezető erre ösztökélte. Magyarország Orbán Viktor a tavaly őszi nagy bevásárlás előtt egy évvel kezdeményezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank gondolja át az aranystratégiáját. Átgondolta, majd megtízszerezte a tartalékot a korábbi minimális, 3,1 tonnás szintről.
Szerbiában Aleksandar Vučić májusban javasolta az amúgy független jegybanknak, hogy érdemes lenne aranyat venni, és nem is kellett sok idő, hogy hallgassanak rá: október 9-11. között bonyolította le a kilenc tonna megvásárlását az intézmény. Ezek után talán nem meglepő, hogy miként Matolcsy György jegybankelnök a Fidesz tagja 2003 óta, szerb kollégája, Jorgovanka Tabaković is haladó párti politikus.
A vásárlás után a nagyjából 1,4 milliárd dollárt érő aranykészlet a szerb jegybanki tartalék körülbelül tizedét adja. A jegybankelnök szerint egyelőre nem is terveznek további beszerzést. (g7.hu)