Ha kíváncsi rá, hányadán is állunk: Íme a délvidéki magyar oktatás 2019-es helyzetképe

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének 2019. november 23-án megtartott közgyűlésén a vajdasági magyar oktatással kapcsolatban a következő álláspontokat fogalmazta meg és fogadta el a jelen lévő tagság.

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete által, az előző években felvázolt oktatási helyzet súlyosbodott. A Vajdaságban a gyermeklétszám csökkenése miatt több iskolában továbbra is (évről évre) kérdéses a magyar tannyelvű osztályok beindulása, illetve a nagyobb létszámú iskolákban csökkent a párhuzamos osztályok száma és az egyes osztályok létszáma. Például a bánáti Muzslyán nyolc évvel ezelőtt még 58 elsős kisdiák kezdte meg a tanulmányait, négy évvel később már csak 28 gyerek, idén szeptemberben pedig mindössze 10 diák indult elsőbe. A csökkenés legfőbb oka: 1. a magyar lakosság elöregedése, a születések számának csökkenése, 2. a kivándorlás, 3. a vegyes házasságok/asszimiláció, 4. a szülők egy részének bizalmatlansága a magyar tagozatok nyújtotta lehetőségek iránt a gyermek életpályájának biztosítása terén.

Két tényező befolyásolja a családokban a gyermekek számát. Egyik az anyagi helyzet, amely sok délvidéki családot kivándorlásra indított. Nem csak a létminimumon élők mennek el, hanem azok is, akik megélhetése szerényen, de biztosított, ám többre vágynak. A másik tényező a többgyermekes család megbecsülésének és példaképként való bemutatásának hiánya. A szülők sorsa leginkább a jelenlegi gazdasági-politikai helyzettől függ: elbocsátások, munkanélküliség, a vállalkozások ellehetetlenítése, a rossz adópolitika, a földművelésben tapasztalható kiszámíthatatlanság, szintén a rossz adópolitikával tetézve. Egyes esetekben, ha vannak is munkahelyek, azok egy része csaknem „rabszolgatartó” jellegű: túlórázás, kis fizetés, embertelen körülmények.

Véleményünk szerint az itthoni körülmények javításával a visszatérő családok számát is fokozni lehetne. Ebben politikusaink lehetnének segítségünkre, viszont több esetben okoztak már csalódást. A külföldön élőknek az itthon maradottakkal való kapcsolattartása lényeges, bár ennek ellentétes „szívóhatása” is van. Vannak időszakosan külföldre távozók is, akik bizonyos időre kimennek pénzt keresni, aztán visszatérnek, majd egy idő után ezt megismétlik. Ők mégis inkább az otthonukhoz kötődnek.

A magyar tagozatok megszűnése maga után vonja a pedagógusok munkanélküliségének növekedését, amire a szerb államnak nincs megfelelő szociális programja. Az állás nélkül maradt pedagógusok közül sokan családosan elhagyják az országot.

Sok szülő eleve többségi osztályba íratja gyerekét. A megtévesztés eszköze a bizonytalanság keltése, miszerint a minisztérium csak bizonyos létszám felett fogja jóváhagyni a magyar osztály megnyitását, ezért legjobb lesz, ha szerb tagozatra íratják a gyermeküket. Másrészt ezt kényelemből teszik, vagy azért, mert lakóhelyükön már régen nincs magyar nyelvű oktatás, utaztatni pedig anyagilag képtelenek, vagy erre nincs is elfogadható lehetőségük. Több bánáti faluban évek óta nincs menetrend szerinti közlekedés. Félreértés ne essék, a legkisebb segítség is jól jön a szülőknek, ám az évente egyszeri iskolakezdő tanszercsomag kiosztása nem oldja meg a megélhetési problémákat.

Ha nincs elég diák, a minisztérium gondolkodás nélkül felmond a „fölöslegessé vált” pedagógusnak. Sokan maradtak ily módon munka és megélhetés nélkül. Ennek oka a gyermekek már említett, szerb tagozatra való irányítása. Egyik példa erre a nagykikindai  megoldás. Erről egyetlen hivatalos beszámoló sem tesz említést. És az is nyílt titok, hogy ésszerűsítés és más címen végrehajtott tisztogatások alkalmával mindig a kisebbségiek maradnak munka nélkül. Ez a hozzáállás a közélet minden területére vonatkozik, nem csak az oktatásra. Vég nélkül sorolhatnánk a megtörtént eseteket.

Ugyanígy ide tartozik az oktatási minisztérium hozzáállása is a magyar nyelvű tagozatokhoz. Tavaly a futaki mezőgazdasági iskola magyar osztályának megnyitását egy nappal a beiratkozások után hagyták jóvá, miután már minden érdeklődő átment más iskolába, annak ellenére, hogy Nyilas Mihály oktatási titkár egy nyilatkozatában megígérte, hogy a következő tanévben visszaállítják a magyar osztályt.

A magyar tagozatokon tanuló roma diákok kimaradása jelentős. Névlegesen jelen vannak, ám csak annyira, hogy ne veszítsék el a szociális támogatásokat. Ez az igazolt/igazolatlan órák kiugró adataiból látszik. E diákoknak csak nagyon kis hányada fejezi be az általános iskolát, többségük ismétlőként legfeljebb az 5 – 6. osztályig jut el. Amennyiben az iskola szakszolgálata jogi lépéseket tesz a szülők ellen (végzi a kötelességét), azok családostól ismeretlen helyre költöznek!

A tanulóknak, szülőknek nagyon sok jogot biztosít az állam, a kötelezettségeiket viszont már kevésbé kéri számon. Azokat jószerével nem is ismerik. A tanárokat igen gyakran megalázás éri a szülők és a tanulók részéről is, az esetek többségében pedig elmarad a felelősségre vonás.

Együttműködés

Nagyon fontos, hogy az anyaországgal való eddigi együttműködés teljes egészében megmaradjon. Az anyaország az eltelt időszakban sokat segített az iskolák felszereltségében és az épületek állapotának javításában is. A szórványgondozás terén még bővülhetne is, azzal, hogyha szükséges, akkor nemzetközi fórumok előtt is a kölcsönösségre hivatkozva kell intézmények megnyitását, működésüknek támogatását szorgalmazni. A Magyar Nemzeti Tanácsnak követelnie kell, hogy a magyar diákok is ugyanolyan minőségű és tartalmú tankönyvekből tanuljanak, mint a szerb diákok, mert csak így vehetnek részt egyenrangúan a különböző versenyeken és a középiskolai, valamint az egyetemi felvételi vizsgákon. Azzal a kitétellel, hogy mindegyik kisebbség nyelvén megjelent tankönyv az adott kisebbség sajátos szükségleteinek is megfeleljen. A tankönyvek, elsősorban a történelem-, földrajz-, magyar nyelv és irodalomkönyvek esetében kiemelkedően fontos a kisebbségi érzést kiváltó tartalom, azaz a magyarság bűnös vagy másodrendű népként való bemutatásának megszüntetése. Az ilyen tartalmú könyvek nagyban serkentik az asszimilálódást, hiszen fiatal korban a legkönnyebb befolyásolni az érzelmi világot.

A jelenlegi helyzettel kapcsolatban az egyetlen bizakodásra adó ok Orbán Viktor politikája, amelynek alapja az erős Magyarország lenne. „Csak nagy, korábban elképzelhetetlen célokat lehet kitűzni: 2030 tájára az öt legjobb uniós ország közé kell kerülnie Magyarországnak… Orbán Viktor megjegyezte: a magyarok megértik, hogy a románság számára ünnep a tavalyi centenárium (az Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés), de annak megértését kérik, hogy a magyarok számára „ezen nincs mit ünnepelni”. (Forrás: miniszterelnok.hu)

Ezzel szemben Szerbiában központi ünnepséggel ünnepelték meg a Délvidék Magyarországtól való elszakításának dátumát. 1918. november 25-én a szerb Nagy Nemzetgyűlés hozta meg a döntést, hogy Bácska, Bánát és Szerémség a Szerb Királyság része legyen. Ezt később 1920-ban a Trianoni békediktátum szentesítette. Az elszakadás körülményeit jól mutatja, hogy a döntésből kihagyták a két legnagyobb nemzetet: a magyarokat és a németeket. Annak ellenére, hogy még 1921-ben is 51,4%-ban magyar és német többségű volt a Délvidék, a 757 küldött közül 578 szerb, 84 bunyevác, 62 szlovák, 21 ruszin, 6 német, 2 horvát és 1 magyar nemzetiségű küldött volt jelen és döntött. Az egyetlen magyar küldött kiléte a mai napig ismeretlen maradt. Amit ők ünnepelnek, az nekünk gyász, annak ellenére, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség megszavazta, hogy ünnepnap legyen a Délvidék 1918-as elcsatolásának évfordulója. Ha már nem tiltakozott, legalább tartózkodott volna a szavazáskor! Szerbia sem ünnepli Koszovó elszakadását. Ez az ő Trianonjuk.

A nemzeti ünnepek kitüntetett napot jelentenek. Önazonosságunkban az emlékezet különböző formái (az önéletrajzi, a történelmi és a kollektív emlékezet) meghatározó szerepet játszanak. A nemzeti ünnepek megünneplését a történelemhez vezető egyik útnak, a történelmi azonosságtudat egyik tényezőjének tekinthetjük.

Anyanyelvápolás

A beiratkozási programot segíti az anyanyelvápolás is. A VMPE megalakulása óta anyanyelvápolási csoportokkal foglalkozik Vajdaság-szerte a szórványban. A beiratkozási program szempontjából hasznosnak tartjuk a magyar nyelv oktatását az óvodákban is, és

ennek kiterjesztését a többnyelvű települések minden óvodájára, mert így a szerb gyermekek megismerkedhetnek a magyar nyelvvel. Ezzel segítjük a nemzetek közti megértés, egymás elfogadásának kialakítását. A református egyház játszóházakat, anyanyelvápolást végző hétvégi óvodákat, sőt akkreditált óvodát is indított és tart fenn különböző forrásokból: Pacséron, Bácskossuthfalván, Torontálvásárhelyen és Maradékon. Az egyházi oktatási intézmények nagymértékben segíthetnének a magyar nyelvű oktatásban. Nagybecskereken a katolikus egyház visszakapta a zárda épületét, amelyben – értesüléseink szerint – magyar oktatási központot alakítanak ki. Szerintünk már ezzel is tíz évet késünk.

Az általános iskolák végzős diákjainak mintegy 15%-a nem jelenik meg az itteni középiskolákban, mint elsős tanuló – annak ellenére sem, hogy sikeres felvételi eredményük van. Többségük szintén külföldön tanul tovább. Nyugat-Bácskában a diákokat pénteken leviszi egy határbusz a magyar határig. Átgyalogolnak. A túloldalon várja őket a magyar  busz. Ez menetrend szerinti járat. Néhány szülő önként másik iskolába járatja az elsős gyermekét, mert nem akarja, hogy összevont tagozatra járjon. Inkább utaztatja 25 km-re. Attól tartanak, hogy nem lesz minőséges az oktatás az összevont tagozaton. Meg kell oldani, hogy hazai iskolabusz vigye a diákokat közeli, hazai iskolába.

A tanárok utaztatása is időszerű kérdés, kiemelten a szórványban. Amikor a pedagógusok óraszáma 10-40 %-ra csökken, maguknak kell összevadászni a normájukat,  néha 40-50 km-re levő iskolákban, és előfordul, hogy akár 4-5-6 helységben. Ez saját  gépkocsi hiányában nagy gondot jelent egy 50-60 éves tanárnak. Az útiköltséget 1-2 hónap lemaradással fizeti ki a minisztérium. A tanár anyagi lehetőségét túllépik ezek az összegek.

Sok vajdasági magyar fiatal érvényesülését gátolta az államnyelv hiányos ismerete. A tanárok segítségével életbe kellene léptetni egy olyan kampányt, amelyben a diákok és a szülők figyelmét arra hívják fel, hogy magyar tagozaton is el lehet sajátítani a szerb nyelvtudást. Ehhez azonban az államnak is úgy kell megszerveznie annak oktatását, hogy az európai követelményeknek megfeleljen. Van előrelépés a szerb nyelv tanítását illetően: a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából tanulóink már kezükbe vehették a Srpski kao nematernji jezik című feladatgyűjteményt. A tankönyv azért is különleges, mert a homogén magyar közösségekben élő magyar tanulók számára készült, és olyan szövegeket, feladatokat tartalmaz, amelyek révén a diákok könnyebben sajátíthatják el a szerb nyelvet. Az általános iskolások részére is van megfelelő tankönyv.

Az oktatás minősége javításának elengedhetetlen feltétele, hogy minden egyes tantárgyat megfelelő szakképzettségű tanárok adjanak elő. Kevés az olyan tanár, aki hajlandó a továbbképzéseken elsajátított módszertani újításokat alkalmazni. A továbbképzések nagyon drágák, szinte kifizethetetlenek, tehát ingyenessé kellene őket tenni. Ily módon lehetne a pedagógusokat kötelezni arra, hogy részt vegyenek egy-egy képzésen. Törekedni kell arra, hogy a tananyagban a helyi sajátosságok is képviselve legyenek. A kivándorlás tekintetében olyan irodalmi műveket kellene feldolgozni, amelyek rávilágítanak a kivándorlás igazi nehézségeire, pszichológia órán, polgári nevelés órán foglalkozni a témával, és ugyanakkor hangsúlyozni a gyökerek fontosságát. Ugyanez drámapedagógiai játékok témája is lehet.

A „pedagógus-életpályamodellt” nem kellene teljesen kritika nélkül átvenni és alkalmazni. Meg kellene vizsgálni, hogy pár év elteltével mi az, ami bevált belőle, és mi az, ami nem. Például a rengeteg adminisztráció, a tanárok túlzott ellenőrzése is inkább árt, mint használ az oktatásnak. Az elektronikus napló bevezetése a magyar tanítók, tanárok számára megnehezíti a munkát. Az értékelések szerb nyelven vannak megadva, így a tanulók nem kaphatják el saját anyanyelvükön az írásos értékelést az első osztályban.

Az iskolának nem kellene vakon elfogadni minden változtatást, arra hivatkozva, hogy „erre tart a világ”! Néhány éve még mindenkiből technikust akartunk nevelni, ma pedig alig találunk mestert, ha találnánk is esetleg, közülük is sokan már kimentek külföldre. Tehát bánjunk óvatosan az újításokkal, szükséges minden próbaidőszak lefutása és értékelése! Vigyázni kellene a klasszikus, jól bevált értékeinkre és módszereinkre. Tehát nem minden jobb, csupán azért, mert új!  Az oktatásban zajló folytonos változás, bizonytalanság, átszervezés, átrendezés, újítás, ellenőrzés nem tesz jót. Az eredményes munkához kell egy bizonyos stabilitás, bizalom, hagyomány, megfelelő mozgástér és szabad idő.

Az oktatás minőségének romlása az iskolák hiányos felszereltségének is tulajdonítható. Az állam, a minisztérium, a helyi önkormányzat kevés pénzt fektet az oktatásba. Sok minden alanyi jogon járna, ezért nincs rendjén, hogy ma már pályázatok útján kell beszerezni csaknem mindent, amire egy iskolának szüksége van. Hiányosak és elavultak az oktatási eszközök, felszerelések. Ha kérik is ezek pótlását, nem valószínű azok beszerzése, az anyagiak hiányára való hivatkozás alapján. A tanügy szóbeli támogatása üres ígérgetés az államvezetés és a politikum részéről. Sajnos nem várhatunk tőlük semmit. Csak a Magyarországról támogatott intézményeknél javult a helyzet, például az adai Műszaki Iskolában.

Tanárhiány

A tanárképzés hiánya, a közalkalmazotti létszámstop és leépítések miatt komoly szakemberhiánnyal szembesülnek a vajdasági általános és középiskolák. Az elvárások és az eredmények elmaradásának számonkérése valószínűtlen. Az oktatási minisztérium hozzáállása lekicsinylő, miszerint azért rosszak a tanulmányi eredmények, mert a tanítók/tanárok nem eléggé képzettek. A legnagyobb problémát a létszámleépítés jelenti. Az iskolák nem vehetnek fel állandó munkatársakat, hiány van szakképzett matematika, fizika, angol, illetve magyar- és szerb szakos tanárokból, emellett hiányzik a gyógypedagógus és a pedagógus is.

A létszámcsökkentés magával hozza a tagozatok számának csökkenését, így a szakképzett pedagógushiány lassan megoldódik. Mindezt jól szemléltetik a magyarkanizsai iskola (J. J. Zmaj) adatai. Öt ével ezelőtt majdnem 1300 tanuló volt az iskolában, míg az idei tanévben mindössze 960-980. Sajnos a honlapjukon csak a tavalyi adatokat lehet megtalálni. Az oktatás színvonalának emelése nem csak a pedagógusokon múlik – ám ez a mi környezetünkben nem a megmaradást segíti, hanem az elvándorlást gyorsítja! Iskolát végzett fiataljaink 95-98 %-a külföldön keres és talál munkát. A diákok létszámának csökkenése mentén folyamatosan csökkennek a tagozatok is, a szórványban gyakorlatilag alig akad nem összevont tagozat, s nem ritkán találkozunk olyan osztállyal, amelyben 5 kisdiák sincsen. Már a tömbmagyarság területein is külön kell kérvényezni a tagozatok megnyitását, hiszen sokhelyütt csökkent a létszám 15 alá egy-egy csoportban.

Országszerte folyik az iskolák ún. „külső ellenőrzése”. Ez egy nagy, átfogó ellenőrzés, amelynek keretében az iskolaépület, a felszerelés és az adminisztráció ellenőrzésén kívül az óralátogatásra is sor kerül. Ennek kapcsán nem annyira az óra tartalmát, hanem elsősorban az alkalmazott tanítási módszert osztályozzák. A túlméretezett adminisztráció és annak gyakori ellenőrzése sokszor az oktatás minőségének a rovására megy, olykor például épp egy-egy versenyre való felkészítéstől vonja el a tanár figyelmét. A tanár végül is egyetemet végzett, szakvizsgás ember, de szinte kiskorúsítják az aprólékos, és sok esetben teljesen fölösleges és értelmetlen adminisztrációval. Régebben pl. a 20 évnél nagyobb tapasztalattal rendelkező tanártól már nem kértek óravázlatot.

Továbbra is gondot okoz, hogy nincsenek magyar tanfelügyelők, iskolapedagógusok és pszichológusok. Fontosnak tartjuk, hogy az MNT az iskolák igazgatóinak és az iskolaszékek tagjainak megválasztásakor, valamint munkaviszony létesítésekor a szakmai követelményeket és a rátermettséget, ne pedig a párthovatartozást és a politikai megfelelőséget helyezze előtérbe. Az oktatást mentesíteni kell a pártpolitikai befolyástól és csatározásoktól! Ismét egy példa: Ürményházán a 2019/2020-as tanévben felvettek egy olyan magyartanárnőt, aki magyarul alig tud, de nagyon jó politikai kapcsolatokkal rendelkezik.

Pár évvel ezelőtt iskoláinkban bevezették az őszi szünetet. Később ez fokozatosan rövidült, de még benne volt a magyarokat leginkább érintő november elseje, a Mindenszentek ünnepe (meg még régebben másodika is, a halottak napja). Idén ez már megszűnt. Illetve az iskolákra bízzák ennek megoldását, vagyis a tanároknak és a tanulóknak úgymond „jogában áll” kérvényezni a szabad napot. Ez azért okoz gondot, mert a hiányzó tanárt egyik kollégájának kell helyettesítenie, ami további bonyodalmakat okoz. Az iskolák többségében ezt a lehetőséget a minisztérium csak 2-3 nappal november 1-je előtt ismertette, mondván, hogy megfeledkezett arról, hogy már szeptember elején tárgyaljon róla. Pedig egyik itthon tartó tényező a hagyományok ápolása is, rokonainkról, ismerőseinkről, őseinkről való megemlékezés. Ilyenkor jönnek haza külföldre távozott ismerőseink is, ilyenkor beszélgethetnénk velük is.

A tehetséggondozási támogatásoknak csak morzsája jut a Muhi Béla vezette Genius mozgalomnak, ugyanakkor az észak-bácskai tehetséggondozásnak nyújtott támogatások odafigyelésre adnak okot. Az ösztöndíjak elosztása, az iskolaszékek tagjainak kinevezése, a munkába lépés körüli manipulációk, a civil szférának szánt anyaországi támogatások elosztási módja, a sajtószabadság témakörei – mind olyan terület, ahol a pártatlanság, a méltányosság, ez emberség még csak köszönőviszonyban sincsen.

Évente tartják Zentán az Értelmi Fogyatékos Gyermekek Őszi Találkozóját. 2016-ban 18 vajdasági helység 36 tanítónője a következő állásfoglalást fogalmazta meg: míg a normál tagozatokon tanuló diákoknak számtalan lehetőségük nyílik arra, hogy eljussanak a különféle megmérettetésekre és találkozókra, addig a sajátos nevelési igényű diákok számára szinte egyáltalán nem nyílik lehetőség minderre. A diákoknak minden évben óriási élményt jelent a zentai őszi találkozón való részvétel, ami a velük foglalkozó pedagógusok számára a szakmai tapasztalatcserére is kiváló lehetőséget kínál. Az iskolai élet a mostani értelmi fogyatékos tanulóknak nagyon nehéz, hiszen megszüntették a kisegítő tagozatokat, más néven nevezik, elvették a használható tantervüket, és normál tantervvel kell (kellene) haladniuk. Megszüntették a logopédiai és pszichomotorikus gyakorlatok tantárgyakat, amelyek  ezeknek a gyermekeknek a fejlesztését szolgálta. Ráadásul még tankönyveik sincsenek.

Ki kell mondani, hogy a normál tagozaton érzelmi roncsokat nevelünk, nincs megfelelő fejlesztés, az önbizalmuk nem fejlődik, hiszen naponta szembesülnek a saját fogyatékosságukkal, mert nem képesek a többi gyerek színvonalán elvégezni a feladatukat.  Az értelmes gyerek tanulási ideje is károsul, a tanítónak sincs elegendő ideje és gyógypedagógiai felkészültsége. A gyermek érzi, tudja, hogy ő problémát képez az osztályban. A tanítónők tanácstalanok, a naplóba be kellene írni az előírt terv szerinti anyagot, de nem tehetik, mert a gyermek nem tud megfelelni a követelményeknek. Némelyek csupán az aláírásukkal látják el az előírás szerint kijelölt helyet a naplóban. Gyakorlatilag teljes zűrzavar uralkodik ezen a téren.

Tankönyvellátás

A tavalyi évet az általános iskolákban az elsősök és az ötödikesek is teljes mértékben a programnak megfelelő tankönyvek nélkül járták végig. A tankönyvhelyzet nem kielégítő. Évek óta nincsenek a választható tantárgyakhoz tartozó tankönyvek: polgári nevelés, környezet nevelés, egészségügyi nevelés. Nincs zeneoktatási tankönyv az általános iskolák felső tagozatai részére, a VIII. osztály számára kiadott történelemkönyvben nem szerepel az előző években megjelent tankönyvek melléklete, amely a magyar történelmet hivatott volna megismertetni a tanulókkal. Egyébként a magyar történelem oktatására a tanterv csupán évi 6 órát engedélyez, ami nagyon kevés. Elfogadhatatlan a szerb nyelvből történt fordítás, tele van csúsztatásokkal.

A magyar nyelvű tankönyvben „őseink, a szerbek” kifejezés szerepel. Az inkluzív oktatást segítő tankönyvek is hiányoznak.

Szép számban akadnak rosszul, hibásan fordított tankönyvek. Az általános iskolák  alsó tagozatos tanulói részére (1-4. osztály) vannak, a kisegítő tagozatosoknak és az inkluzív oktatásban részesülők számára viszont nincsenek tankönyvek. A felső tagozatokon is hiányzik néhány tankönyv. A gimnáziumokban régi kiadású könyveket használnak, a szakiskolák részére nagyon kevés a magyar nyelvű tankönyv. Tanári kézikönyvek sincsenek. A kéziratok akkreditációja nehézkes, bonyolult. Tankönyvkritika nem létezik, ennek anyagi és szakmai hátterét ki kell alakítani. A népi hagyományok, mint szabadon választható tantárgy, tantervprogramját be kell iktatni az elfogadott tantervek közé.

A tankönyvtörvény szerint a Tankönyvkiadó Intézet köteles minden tankönyvet kiadni kisebbségi nyelvű osztályok és a fogyatékossággal élő gyermekek számára, de a könyvkiadás nem lehet monopólium, minden érdekelt kiadónak lehetővé kell tenni a nyilvános pályázaton való részvételt. Ám az akkreditálással járó ügykezelés bonyolultsága és költségei megnehezítik számunkra a magyar nyelvű tankönyvek kiadását. Az MNT arra hivatkozik, hogy nincs elég kapacitásuk, értsd fordítójuk. Senkit sem kerestek meg azok közül, akik már fordítottak tankönyvet, hogy vállalnának-e újból ilyen munkát. Alelnökünk két tankönyvet, egy munkafüzetet és egy kiegészítő DVD-t is lefordított, a minisztérium jóváhagyta és meg is jelentek munkái, azaz a tanításban is használják. Tehát van fordító. Az MNT csak néhány kiszemelt, kedvezményezett személy számára adja ki ezeket a munkákat. Ráadásul e kiadványok fordításában, sok esetben bizony erősen sántít a szakmai nyelv. Olyan, mintha a gépi fordítást egyszerűen csak kinyomtatták volna.

Magyarországról behozandó, a szerbiai oktatási programmal összeegyeztethető, modern tankönyvekre is szükség van, ez azonban továbbra is nehézkes és megoldatlan kérdés. Nagyon fontos, hogy ne csak adományok címén és útján juthasson el egy-egy nagyobb könyvszállítmány a Vajdaságba, hanem folyamatos és szervezett körülmények között tegyék számunkra elérhetővé a hiányzó szakirodalmat. A Vajdasági Magyar Tankönyvtanács 20 éve ad ki tankönyvpótló kiadványokat. Eddig több mint 200 cím jelent meg. Ezek nem akkreditált középiskolai tankönyvek, ezért felkértük az MNT-t, hogy támogassa a Vajdasági Magyar Tankönyvtanács tankönyveinek akkreditálását, de válaszra sem méltattak bennünket.

Egyetemi képzés

A magyar nemzetpolitika stratégiai kerete című tanulmány lehetőséget kínál a magyar felsőoktatásra is. Az intézményalapításról ezt olvashatjuk: ”Az intézmények alapítása elsősorban az adott állam feladata. Amennyiben az adott állam nem nyitott újabb magyar oktatási intézmények alapítására, ahol arra igény mutatkozik, úgy a magyar államnak kell – leginkább a külhoni magyar egyházakkal együttműködve – magyar tannyelvű oktatási intézményeket, osztályokat, képzéseket indítani. Az intézményalapítás forrásigényes, ezért nagyon pontosan kell meghatározni, hogy hol célszerű új intézményeket létrehozni.”

A Vajdasági Magyar Szövetség keményen ellenáll a VMPE mindkét kezdeményezésének: kihelyezett tagozat református egyház segítségével és/vagy az Újvidéki Egyetemen magyar csoportok indítása. A szakokat a szükségletek szerint lehetne indítani.

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 1994-ben indítványozta először a vajdasági magyar tannyelvű egyetem létrejöttét. Indoklásként elsősorban a magyar tanári szakkáder fejlesztését és bővítését jelölték meg, hiszen a magyar tagozatokon munkaerőhiány lépett fel. A javaslatot hosszas diskurzusok és levelezések után az Újvidéki Egyetem rektorátusa a minisztérium felé továbbította, ahol sajnos elutasításban részesült, annak  ellenére is, hogy az akkori vajdasági magyar szervezetek és politikai pártok közösen támogatták, aláírásukat adták a kérelemhez. A többszöri visszautasítás nem tántorította el a VMPE vezetőségét, több próbálkozás következett a szerbiai oktatási minisztérium felé, de mindhiába. A VMPE 2011-ben két irányban is megkísérelte a cél elérését.

Felmerült a Vajdaságban létrehozható, a Magyarországi Református Egyház által támogatott kihelyezett tagozat kérdése. Az adott célintézmény a Károli Gáspár Református Egyetem lett volna, a felkínált szakok azonban csak korlátozott számú diák érdeklődési körének feleltek meg, főleg társadalomtudományok terén. Az akkori felmérés szerint jelentősebb számú érdeklődő az integrált természettudományok iránt (általános iskolai tanárok, az Újvidéki Egyetem programját követve) 109 és a Művészeti Akadémiára (képzőművészet, zene) 50 jelentkező lett volna. Másrészt az egyetem által kiadott diploma hazai munkaerőpiacon való érvényesítése, akkreditálása is akadályokat gördített a megvalósítás útjába.

A VMPE ugyancsak 2011-ben az Újvidéki Egyetem rektorához fordult kérelemmel, aki a TEMPUS program (Subject teacher education in Serbia) keretében támogatta volna a Szegedi Tudományegyetemmel való együttműködést a magyar csoportok létrehozása tekintetében, de az MNT sajnos nem támogatta, így nem valósulhatott meg.

2015-ben a VMPE a magyar állami szervekhez folyamodott segítségért azzal a megfontolással, hogy elsősorban a Szegedi Tudományegyetem kihelyezett tagozatait kérvényezze Vajdaságba, természettudományi szakokkal. Az EMMI Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságának végzése azonban ebben az esetben is a szubszidiaritás elvének megfelelően végrehajtó szerv bevonását kérte, erre legmegfelelőbbnek a Magyar Nemzeti Tanácsot találták. Az MNT az akkor és jelenleg közzétett törekvései, politikája nyomán indokolt lenne, hogy a vajdasági magyar fiatal értelmiség a régióban tanuljon tovább és kerüljön munkaviszonyba, miután anyaországi támogatással létrehozták a felsőoktatási ösztöndíjukat és az Európa Kollégiumot Újvidéken. Az MNT elnöke döntése következtében a vajdasági magyar tannyelvű egyetemi oktatás létrehozása 2015-ben is kudarcot vallott.

Nemcsak az egyetemi oktatás, hanem a magyar anyanyelvű doktoranduszok kérdése is gondot okoz, ugyanis a régió még megmaradt fiatal értelmiségének egy része elhagyja az országot az egyetem befejezése után, mivel nem tud érvényesülni a felsőfokú oktatás berkeiben.

A vajdasági magyar felsőoktatás létrehozásával kapcsolatos vitákban többször is felmerült a helyszín kérdése. A politikai nyomás Szabadkára hivatkozik, mint a kampusz központi csírájára, ahol jelenleg 2 egyetemen folyik magyarul oktatás. A gond ez esetben a természettudományos szakirányokkal merül fel. Ahhoz, hogy minőségi oktatásban és gyakorlati munkában lehessen része a hallgatónak, nélkülözhetetlenek a laboratóriumok, szaktantermek, azaz a megfelelő felszereltség. A szabadkai felsőoktatási intézmények közül jelenleg egy sem felel meg a követelményeknek. Ezzel szemben az Újvidéki Egyetem Természettudományi-matematikai Kara, a Mezőgazdasági Egyetem, vagy akár a Műszaki Egyetem is szép számban bővelkedik olyan tantermekben, ahol a hallgatók elsajátíthatják a hivatásukhoz szükséges, alkalmazott tudást. Éppen ebből kifolyólag a VMPE mindig is Újvidéket javasolta a magyar egyetemi kampusz székhelyének és az Újvidéki Egyetem Természettudományi-matematikai Kara a legutóbbi kérvényezés során (2015-ben) engedélyezte volna a tantermek térítés ellenében történő használatát.

Jogosan merült fel a nyelvi korlátok leküzdésének kérdése is. Nem véletlen, hogy éveken át tartó harc eredményeként a jelenleg felvételiző, magyar diákok a legtöbb szakra anyanyelvükön tudnak felvételi vizsgát tenni. Ezzel ugyanolyan eséllyel kezdhetik meg tanulmányaikat, mint szerb társaik. A magyar egyetemi oktatás létrehozásával a kétnyelvűség nem veszne el. A hallgató továbbra is folytathatna tanulmányokat a többségi nemzet nyelvén, főleg a szaknyelv elsajátításának céljából. A nyolcvanas évektől napjainkig született, tömbmagyarságban nevelkedő generációknál jellemző probléma a szerb nyelv hiányos ismerete. Ennek orvoslása már meglehetős gondot okoz az egyetemen és esetenként a hallgató valódi teljesítményét is eltorzítja. A diákok a közoktatás folyamán még mindig nem sajátítják el a megfelelő szerb nyelvi előtudást Emellett a magyar anyanyelvű képzés teljes mértékben lehetőséget biztosít a hallgatónak a kreativitás és tudás kibontakoztatására, fejlesztésére – az anyanyelven történő érvényesülésre.

Az évek során több felmérés is készült azzal kapcsolatban, hogy a magyar középiskolás diákok, illetve a már aktív egyetemi hallgatók közül hányan választatának magyar nyelvű szakirányt. A VMPE újabb kérdőíve azt kutatja, milyen eloszlás van az egyes szakok között, illetve elsősorban a magyar egyetem létrejöttének igényét vizsgálja a 15-19 éves korosztályban. A statisztikai elemzést követően a VMPE a jelenleg körülbelül 5200 magyar középiskolás véleményét egyesítve szeretné előterjeszteni a magyar állam felé, újabb próbálkozást téve a kisebbségi nyelven történő felsőoktatás létrehozására a Vajdaságban.

A vajdasági magyar felsőoktatás megteremtésének másik lehetősége a magyar egyetem létrehozása. A 2018. évi Külhoni Magyar Oktatási Tanács ülésén is napirenden volt a téma. A Szegedi Tudományegyetem kihelyezett tagozatai működnének Szabadkán, saját tanárállományukkal. A kihelyezett tagozatokból létrehozandó kampusz ötlete homlokegyenest ellentétben áll azzal, amit a vajdasági magyar felsőoktatás és tudományos utánpótlás ügyében az akadémiai elit és a meglévő intézményeink mérvadó vezetői és szereplői szeretnének, hangsúlyoznak és néhány nyilvános fórumon már meg is fogalmaztak. 2016 novemberében 50 vajdasági magyar tudós egy zárónyilatkozatot fogadott el. Ennek negyedik pontja értelmében „A vészes munkanélküliség és az elvándorlás megfékezése érdekében csakis hazai akkreditációval rendelkező intézményekben, vajdasági tanári káderállománnyal folyó képzéseket tartunk elfogadhatónak, a magyarországi vendégtanárok alkalmazása csupán az itteni intézményekkel egyeztetve, hiányszakmák esetében, átmeneti megoldásként szolgálja közösségünk érdekeit.”

Amennyiben ekkora beruházásra adódik lehetőség, akkor ezt a történelmi pillanatot ki kellene használni egy egyetem megalapítására. Ezáltal a kivándorlást valamennyire vissza tudnánk fordítani. Viszont nem lenne reális, hogy a Szabadkán szerzett diplomával az EU-ban érvényesülhetnek, ellenben Szerbiában nem. Ezért szerbiai állami alapítású egyetemet kell létrehozni, itt akkreditálni a tanulmányi szakokat, s ekkor kapnak a végzősök Szerbiában érvényes oklevelet, s tudnak itthon maradni, különben a honosítás évekig tart, a kimenetele pedig kétséges.

A bejelentések értelmében, az új kampuszban hiányszakok nyílnak, mégpedig gyógypedagógia, informatikai mérnök- és gazdasági képzés. Nálunk viszint nem mindenik hiányszak Vajdaságban, ezért konkurenciát jelentenének a Szabadkán már meglévő karoknak.

Az Újvidéki Egyetem keretében az újvidéki és szabadkai karokon a magyar egyetemi oktatók aránya leromlott, nagyon nehéz álláshoz jutniuk, létszámkorlátozás van. Amennyiben saját egyetemet alapítunk, munkaviszonyba tudjuk állítani a doktoranduszainkat.

Vannak saját szakembereink. A fokozatot szerzett kutatók közül sokan külföldön tartózkodnak, aki pedig nem, annak nem sikerül bejutnia a felsőoktatásba. Mintegy 200-250 olyan kutatóról tudunk, akiknek nem sikerül a felsőoktatásban elhelyezkednie. Ezért sok tantárgyat le lehetne fedni ezekkel a kutatókkal. Átmenetileg biztosan szükség lenne néhány magyarországi vendégtanárra is, akik mellett felnőhetne a helyi tanárokból az új  oktatói gárda.

Meg kell teremteni a szakmai támogatást ahhoz, hogy a gyermek már az iskoláskor előtti intézményben is magyar nyelvű oktatásban részesüljön. A szülők felelősségén múlik elsősorban, hogy a kezdetektől fogva anyanyelven neveljék csemetéjüket és megadják neki a lehetőséget ahhoz, hogy magyar iskolába indulhasson, magyarul tanulhasson. A magyar állam támogatásának jóvoltából erre nem csak a politikai hátterű, de a civil szervezetek is rengeteg lehetőséget biztosítanak. Ahhoz, hogy fenntartható legyen a vajdasági magyar értelmiség és általánosságban a magyarság is, nélkülözhetetlen a befektetés a jövőbe, azaz a fiatalok minőségi oktatása.

A vajdasági magyar sajtó az oktatás területén nem kellően tájékoztat, illetve elhallgat, mellőz vagy jelentőségének nem megfelelő súlyt adva tájékoztat azokról az eseményekről, amelyek nem sorolhatók a pártpolitikai érdekszférába. Például ilyen volt a gombosi iskolaigazgató kinevezése körüli botrány.

A VMPE olyan civil szervezet, amely nem kötődik a jelenlegi vajdasági politikai nomenklatúrához. Nem tagja annak a civil szervezetek szövetségének sem, amely a politika meghosszabbított keze, és arra szolgál, hogy a civil szervezeteket saját emberei által irányítsa.

A polgári társadalom kiépítésének ütemét az itteni magyarság, illetve a lakosság szavazata dönti el. Ha a hozzá közelebb álló, polgári értékrendekre szavaz, akkor a közösség nem az egypártrendszer mentén fog erősödni. A civil szférának valójában az a feladata, hogy megfogalmazza a gondokat, az igényeket, a politikai vezetés pedig adjon megoldásokat. De a politikum nálunk szolgálat és minimális alázat nélkül végzi dolgát, hatalmi szervezet, tehát a parancsolás, a végrehajtás a célja, nem pedig a nemzetszolgálat.

Kérjük az anyaországtól, hogy foglaljon állást a vajdasági magyar oktatást érintő kérdésekben. Javasoljuk, hogy a régiók között legyen meg a párbeszéd, meg lehetőség arra, hogy egymásról is véleményt mondhassanak, mert lehetnek olyan történések, amelyekre a kívülálló jobban fölfigyel.

Készítette: A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete

(A tanulmányban található kiemelések portunktól származnak)