Értesítés nélkül megdrágították az autók regisztrációját Szerbiában!
A biztosító egyesületek alkalmazottai, de főként a járművezetők tegnapelőtt reggel megdöbbentek azon, hogy az állam hirtelen olyan döntést hozott, hogy megdrágítja az autók regisztrációját azzal, hogy visszaállította a köztársasági közigazgatási illetéket, anélkül, hogy ezt korábban közölte volna a Hivatalos Közlönyben – írja a slobodnasubotica.rs portál.
„Úgy gondoltuk, hogy a döntést először a Hivatalos Közlönyben közzé teszik, de kiderült, hogy már ma reggeltől megfizettetik a köztársasági közigazgatási illetéket“
– mondta a szabadkai portálnak az egyik biztosító egyesület tisztviselője. A drágulás mértéke lehet 200, de akár több mint 1000 dinár is, az emelés a kategóriától függ. Portálunk korábban megírta, hogy jövőre is megdrágul a regisztrációs díj, amelynek szükségességét a rezsim a helyi adók növekedésével indokolja.
Egy neves szerb író megmondta a frankót Délvidék 100 éve megkezdett kizsákmányolásáról! | Délhír Portál
Aleksandar Vučić, a szerb rezsim feje a Délvidék elcsatolásának 100-ik évfordulójának alkalmából tartott nacionalista beszédében többször idézett Miloš Crnjanski csongrádi születésű szerb író neki tetsző írásaiból. – mondta Vučić, aki azért egy kicsit idézhetett volna Crnjanski A Bánátról és bánátiakról című könyvéből is, amiből megtudhatjuk, hogy mit is hozott voltaképpen a „sajkacsa” Délvidéknek (117.