Délvidék Kiemelt 

Képek: Ennyien álltak sorba Újvidéken, hogy Đorđe Balašević koncertjegyet vegyenek

Đorđe Balašević mint minden esztendőben úgy idén is évadnyitó koncertet ad Újvidéken a SPENS központban.

A székváros jegyeladó irodáiban idén is hatalmas, több száz méteres sorok alakultak ki. Voltak olyanok is, akik hajnal 5-kor már beálltak a sorba, annak ellenére, hogy a jegyeladó iroda csak 10 órakor nyitott, míg maga az eladás csak 12 órától indult. Sokan azért álltak be már korábban a sorba mivel az előző években lemaradtak a koncertről és ezt idén szerették volna elkerülni. A jegyek egyébként nem túl drágák, így aki csak tehette a megengedett maximumot, vagyis 5 darab belépőt vásárolt a koncertre

Az érdeklődés mértékét az is jól mutatja, hogy az egyik jegyárusító iroda honlapján volt olyan pillanat, amikor egyszerre több mint 10 ezren próbáltak jegyet vásárolni.

Képek: NS uzivo / 021.rs

Hasonló bejegyzések