A Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal elvesztésének veszedelme
100 éve írták a lapok:
Szeged veszteségei a béketervben.
A veszendő élelmezési körzet. – A Szeged-Szabadka- bajai vasút elvesztésének veszedelme.
A Délmagyarország közölte azt a táviratot, amelyet a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara gróf Apponyi Albrethez és gróf Teleki Pálhoz intézett a Szeged-Szabadka-Bajai vasútvonalnak az ország határain belül való megtartása érdekében. A Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara úgy ez ügyben, mint a Szegedet és vidékét érintő fontos kereskedelmi és közgazdasági kérdésekben nagyobbszabásu felterjesztést fog sürgősen intézni a kormányhoz, illetve a békedelegátusokhoz. A felterjesztéssel kapcsolatos tárgyalások most vannak folyamatban oly irányban, hogy a város és az egyes érdekeltségek ne külön, hanem egységesen foglalják memorandumba kéréseiket, sérelmeiket, mert ellenkező esetben a delegátusok munkáját szerfölött megnehezítenék. Fontos ez, hiszen a bizottságoknak alig kétheti munkaidő áll rendelkezésükre. Dr. Tonelli Sándor kamarai titkár tárgyalást folytatott már a békedelegáció tagjaival a szegedi kérdéseket illetően és így a felterjesztés elkészítését is ő fogja végezni.
A Kamara szerint Szeged az ország legnagyobb vidéki városa, a legkisebb élelmezési körletre utaltatott, úgy, hogy az a pár község, amely Bácska és Torontál felöl a környékén megmaradna, élelmezés szempontjából számításba sem jöhetne. A város élelmezését eddig a torontáli és bácskai részek szolgáltatták, hiszen az északra eső területek homokos szőlőterületek, amelyekről Szeged gyümölcsön kívül alig jutott bármihez. Ismeretes az is, hogy úgy Torontál, mint Bácska felöl kereskedelmi és gazdasági szempontból, úgyszintén kulturális téren is állandóan fokozódó gravitáció volt Szeged felé. Törökkanizsa, Nagyszentmiklós és egy sereg úgyszólván teljesen magyar község, mind az elszakítás ellen tiltakoznak. Ipari és kereskedelmi vállalatok fognak tönkremenni, olyanok, amelyeket Szegedhez fűzött minden érdekük. Szegeden dolgozták fel jórészét a torontáli legjelentősebb nyersterményeknek. Itt dolgozták föl a kendert, itt őrölték és őröltették a bácskai, torontáli gazdák az őrleményeiket. A Back-malom másként nem fejlődhetett volna olyan hatalmas üzemmé. Ma már ez a vállalat is tétlenségre van kárhoztatva. Pénzügyileg a szegedi bankokban az elszakított területek birtokosai, kereskedelmi vállalatai jelentős érdekeltséggel kapcsolódtak Szegedhez. És száz és száz vonatkozásban szakad meg a vérkeringés nemcsak Szegeden, hanem a lekapcsolt részeken is.
A Szeged—Szabadka—Bajai vasútvonal elvesztésével pedig nemcsak a szegedi gazdasági életre, hanem az ország Tiszántúli részére is súlyos csapást mérne az antant, ha a békedelegációnak nem sikerülne ezt a ránk nézve rendkívül fontos vasútvonalat kierőszakolni. Elvesztenők a Dunántúllal való délirészi egyetlen összekötő vonalunkat, amelynek következménye az lenne, hogy minden szállítmányunkat, amely a tenger, illetve a Dunántúlra irányulna, csak óriási kerülővel, szállítási költségekkel terhelten eszközölhetnők. Elvesztenők Szegedre nézve oly fontos horgos, királyhalomi, szabadkai, zombori stb. érdekeltségeket. A békeszerződés tervezetében ugyanis a jugoszláv állam részéről nem találtuk az erre a vasútvonalra vonatkozó peage-jogunkat sem megemlítve.
Hogy tehát Szegedet élelmezési, gazdasági téren agyon ne üssék, tiltakozunk a jelenlegi határvonalak megszabása és jóváhagyása ellen és hangos szóval követeljük jogunkat az élethez. Nekünk a Szeged-Szabadka-bajai vasútvonal egyik életfeltételünk ebben a csonka országban. Eleget raboltak el a szegedi érdekeltségből. Elvesztett a szegedi kereskedelmi és iparkamara 110 képviseletet 140 képviseletéből.
Elvesztette Újvidék, Zombor, Szabadka stb. gócpontokat. Elvesztettük virágzó ipartelepeinket, gyárainkat. Elvesztette a Szegedi MÁV üzletvezetőség 60 percentjét a vonalhálózatának és ezen 72 állomást. Hogy mit jelent ez Szegedre nézve vasútgazdasági szempontból, arról ma még tiszta képet nem is alkothatunk magunknak. A hatalmasra tervezett központi pályaudvar, a nagy műhely tervei, mind-mind lekerülnek a szőnyegről. Elvesztette a szegedi üzletvezetőség a Szőreg—Karlova—Nagybecskerek, a Szőreg- Temesvár, Valkány-Nagyszentmikós-Hodony, a Temesvár-Nagyszentmiklós, a Nagykikinda-Arad, Nagykikinda-Nyerő és Nagykikinda-Zsombolya vonalakat, valamint a Hódmezővásárhely-Nagyszentmiklós vonalrész Maroson túl eső részét. Többezer magyar vasutas került így román és szerb szolgálatba, akik eddig mind ide voltak fűzve Szegedhez. Itt tanultak a vasúti internátusban a gyermekeik és ide jártak bevásárolni, ügyes bajos dolgaikat elintézni.
Kézenfekvő tehát a kérdés, hogy a megcsonkított ország megmaradt vasúthálózata indokolttá teszi-e későbbi időre a szegedi üzletvezetőség központjának fenntartását ? A várost erről a részről is nagy veszteségek érhetik. Annál indokoltabb tehát, hogy minden agilitást fejtsenek ki az illetékes hatóságok a Kamara kérelmének támogatására. Szeged és az ország érdekében egyaránt kívánatos volna, ha a békedelegáció Szegednek nagyobb élelmezési határt biztosíthatna s ha kivívhatná a Szeged-Szabadka-bajai vasutat.
(Forrás: Délmagyarország, 1920. január 25, 9. évfolyam / 20. szám)
A románok pusztításai.
A románok a Tiszántúlt legalább 50 évre tönkretették. Az igavonó állatok 95 százalékát elvitték, a mezőgazdasági felszereléseket csaknem teljesen elvitték, a vetőmagvak már régen Nagy-Romániában vannak. Minden gazda magának műveli meg a földjét ásóval, kapával.
A csehek mozgolódása.
január 19-én a nógrádmegyei Szécsény városra a csehek 4 ágyúlövést adtak le és előkészületeket tesznek Bánréve megszállására. Miért az ágyúzás, azt csak a cseh vezérkariak tudhatják?
A magyar asszonyok szövetsége
Sopronban tiltakozott Ny.-Magyarország elszakítása ellen. Raffay Sándorné és Tormay Cecil a tiltakozás jegyzőkönyvét átnyújtották Horthy fővezérnek, aki az említett hölgyek által levelet intézett Ny.- Magyarország asszonyaihoz: Bízzanak a jobb jövőben és szülőföldjükről soha ne mondjanak le, mert velünk az igazság!!
A spanyol járvány.
Budapesten ismét fellépett a spanyol járvány. Beszélnek csodaszerekről, szérumokról, amelyekkel talán meg lehetne előzni a betegséget. Azonban az eddigi tapasztalatok szerint a járvány ellen csakis egyéni módon lehet védekezni, úgy mint más fertőző betegség ellen. Tisztasággal, rendes étkezéssel. Kelet Sziléziában a pestis veszedelem egyre nagyobb mérveket ölt, a csehek a lengyel demarkációs vonalat kordonnal zárják el, hogy a járvány terjedését megakadályozzák.
Mibe került a háború?
A Carnegie-intézet terjedelmes könyvet adott ki a háború költségeiről. A könyv számadatai szerint a 19-ik század összes háborúi, Napóleon hadjárataitól a Balkán háborúkig 4.449,300 emberáldozattal jártak, míg a legutóbbi világháború egyedül 9,997,771 ember életébe került. Az elpusztult emberanyagot a hadviselő országok szerint külön-külön értékeli a kimutatás. Eszerint legdrágább volt az Egyesült-Államok emberáldozata : Amerika minden egyes elesett katonájának az értékét 4720 dollárra becsüli a könyv, aztán sorban utána következnek Anglia 4140, Németország 3380, Franciaország és Belgium 2900, az osztrák-magyar monarchia 2720, végül Oroszország és a többi országok, amelyeknek emberáldozatát fejenként 2020 dollárra becsülik. A közgazdasági veszteséglista élén Oroszország áll, amely nyolc milliárd dollár értéket, négy millió emberéletet veszített a háborúban; Németország vesztesége 6750 millió, Franciaországé 4800, Angliáé 3500, Ausztria-Magyarországé 3000, Olaszországé 2400, Szerbiáé 1500, Belgiumé 800, végül az Egyesült-Államok veszteségét 500 millió dollárra becsüli a könyv. Az összveszteség a szárazföldön 29,960 millió dollár, amely összegnek egy harmada Franciaországra esik, míg a tengeri háború tonnaveszteségben 3200 millió dollárba került és 6800 millió dollár értékű rakományt pusztított el. A közvetett háborús veszteségek között szerepel a termelés csökkenése 45,000 millió és a hadsegélyezés 1200 millió dollárról, míg a semleges államok kárát 1750 millió dollárra becsültetik. A háború összesen — közvetve és közvetlenül — 337.946 milliárd dollár értéket pusztított el, ami a mai valutáris viszonyok között kerekszámban 47,000 milliárd koronának felel meg.
(Esztergom és Vidéke, 1920. január 25 / 20.szám)
