„Megalakult a Délvidéki Liga”

100 éve írták a lapok:

Megalakult a Délvidéki Liga.

Szép és meleg ünnepség volt a Délvidéki Liga szegedi zászlóbontása, fényt adott neki Herczeg Ferenc és Steuer államtitkár megjelenése. A nagy írót szeretettel ünnepelte a szegedi közönség, aki a vasárnapi gyűlésen s a színházban mondott nagyobb beszédet. Herczeg Ferenc, a Délvidéki Liga elnöke …  a következő beszédet mondotta:

Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt közgyűlés!

 Méltóztassék megengedni, hogy mindenekelőtt hálásan köszönjem azt a rokonszenvet, mely engem és Budapestről velem jött tisztelt társaimat és barátaimat e város fala között fogadott. Mi súlyt vetettünk arra, hogy a Liga első zászlóbontását Szegeden tartsa és pedig azért, mert Szeged, ha közigazgatásilag nem is, de a valóságban fővárosa volt mindenkor a Bánátnak. A bánáti svábság, magyarul beszélni, magyarul érezni itt tanult meg Szegeden. Szegeden át ezer láthatatlan csövön szivárgott a magyar kultúra a bánáti zónába. Azt merném mondani, ami a Bánátban magyar volt, Szegedről jött. Szegednek ma kell csak éreznie, hogy mit vesztett a Bánáttal, viszont a Bánát csak most érzi, hogy mit vesztett Szegeddel. Szeged minden fejlődése, virágzása attól függ, hogy a magyar gondolat él-e és virágzik a Bánátban. Azért gondolom, hegy e nép, Szeged népe, mely regeneráló erejének, magyar életerejének oly sok, oly nagyszerű jelét adta, meg fogja érteni, hogyha a Bánátért harcol, önmagáért harcol.

(A Liga céljai.)

 Mélyen tiszteli közgyűlés! Beszélnem kellene most már a mi Ligánk céljairól. Méltóztassék megengedni, hogy itt előbb leszámoljak egy kérdéssel, amellyel már a budapesti alakulás alkalmával foglalkoznunk kellet. Megismétlem azonban magamat, miután a kérdés eléggé fontos. A kérdés az: irredentisták vagyunk-e vagy sem. (Felkiáltások: Igen.) Mélyen tisztelt közgyűlés! Ha irredentizmus azt jelenti, hogy soha, soha. de soha nem fogunk belenyugodni abba a véres gyalázatba, abba az égbekiáltó igazságtalanságba, amelyet Szent István ezeréves birodalmával elkövettek, akkor mi igenis irredentisták vagyunk. Nemcsak mi,  minden tisztességes magyar, minden tisztességes sváb az. Ellenségeinknek tudniok kell, hogy fegyveres hatalommal elfoglalhatják a földet, de így magyar ember lelkét nem foglalhatják el. Ellenségeinknek tudniok kell, hogy ők urak lesznek itt, amíg szuronyokkal meg tudják szállni az országot. (Felkiáltások: Nem sokáig!) Abban a percben, amikor kiesik kezükből a fegyver, amint elrozsdásodik a szurony, nem lesznek többé itt urak. Ha nem így gondolkoznánk, akkor nem volnánk méltók arra, hogy egy ezeréves nemzet fiainak nevezzük magunkat. Akkor nem volnánk méltók arra, hogy a mi nagy királyaink között szerepeljen Szent István, Szent László, Nagy Lajos, Mátyás király, hogy a mi nemzeti hőseink között egy Hunyadi, Rákóczi, Zrínyi szerepeljen. Akkor nem volnánk arra sem méltók, hogy államférfiaink között egy Széchenyi, Deák, Kossuth, hogy költőink között egy Petőfi, Arany,  Jókai (felkiáltások: egy Herczeg!) legyen. Mi tehát igenis ország-világnak megmondjuk, míg egy magyar falu idegen kézen lesz, minden tisztességes magyar férfiú, minden magyar nő, minden gyerek irredentista. (Helyeslés.)

(Irredenta szervezet-e a liga?)

Más kérdés azonban, hogy a Délvidéki Liga irredentista szervezet-e. Erre a leghatározottabb nemmel kell válaszolnom. A mi alapszabályaink imperative megtiltják a külső és belső politikával való foglalkozást, mi tisztán kulturális és humanitárius célokat tüzünk magunk elé. Nagyon naivaknak kellene lennünk, hogyha mi kormányhatóságilag jóváhagyott alapszabályokkal közgyűléseken akarnánk irredentát csinálni. Különben is azt hiszem, irredenta-propagandára nincs nagy szükség, mert hiszen amíg egy magyar ember él, addig sohasem fog megfeledkezni arról a Magyarországról, amely a Lajtától a székely havasokig, az északi Kárpátoktól az Adriáig terjed. Ami pedig a svábokat illeti, a főembereik ma börtönben ülnek, vagy bujdosnak. A román csendőrség bottal és puskatussal veri a sváb gyerekek fejébe a leckét, hogy soha kulturális életet másutt, mint Magyarországon élni nem lehet. Tehát miért csináljunk mi titkos magyar propagandát, mikor ellenségeink megteszik nekünk a szomorú szívességet, hogy nyílt magyar propagandát csinálnak. A Délvidéki Liga tehát nem irredenta szervezet. Nincs nekünk semmi titkolni valónk. Nem akarunk rombolni, mi építeni akarunk. A mi fegyverünk nem a gyűlölet, hanem a szeretet. Mi részt akarunk venni abban a munkában, amely az egész magyar társadalomból egy egységesen szervezett, jól fegyelmezett, istenfélő, munkás, hazafias társadalmat akar alkotni. (Helyeslés.) Mert a nemzet csak úgy diadalmaskodhat a jövendője fölött, ha az ország egyetlen nagy tábor lesz a jövőben, ahol minden katona megállja a maga helyét. Ennek a munkának egy részlete folyik le ma itt ezen a közgyűlésen.

(Nemzeti érzés, társadalmi egyetértés.)

A világháború előtt megengedhették közülünk sokan maguknak, hogy állandóan kacérkodtak az internacionális kultúrával. Tapasztaltuk azóta, amióta meggyengült a nemzeti érzésünk és megnyíltak a határaink az internacionalizmusnak, nem a nyugati műveltség, hanem a keleti barbárság özönlött ebbe az országba. A nemzetköziség kicsivé, szegénnyé, megalázottá tette az országot. Logikus  következmény, hogy naggyá, gazdaggá csak a nemzeti érzés tehet, összefügg ezzel a kérdéssel a közvéleménynek, a közhangulatnak más irányba való terelése, tudniillik a társadalmi egyetértés és politikai  béke irányába. A magyarság bizonyán a világ egyik legtehetségesebb faja, hogy a történelme mégis a nemzeti katasztrófáknak szinte szakadatlan láncolata, annak a rettenetes, a vérében levő átöröklött átoknak, amelyet turáni átoknak neveztem egyszer, kell tulajdonítani: a pártviszályok szenvedélyének. Ezt az átkot azonban le lehet küzdeni. A történelemből tudjuk, hogy Anglia évszázadokon át vérben, tűzben úszott, a pártviszályok miatt. Németország évszázadokon át darabokra volt tépve a pártviszályok következtében. Ezek az országok ma mégis egységes, hatalmas nemzeti államok. Le tudták magukban küzdeni. Mi is le tudjuk, le fogjuk küzdeni nemzetünkben. A közvéleménynek fejlődnie kell. Ki kell fejlődnie abban az irányban, hogy a parlamentarizmust nem szabad többé az egyéni érvényesülés porondjának tekinteni. Aki nyilvános szolgálatot vállal, aki a közt kívánja szolgálni, az igenis legyen szolgája a nemzetnek.

(A nemzeti művelődés.)

A leghatalmasabb fegyver a létért való küzdelemhez mindenesetre nálunk a nemzeti művelődés. Dicsőségünk, de nemcsak ez, hanem szerencsénk is, hogy a magyarság nemzeti kultúrája szédítő magasságban áll az összes szomszéd népek kultúrája felett. A csehek elvehettek tőlünk, belophatták magukat Komárom szűz varába, de nem vehették el tőlünk azt a a megvívhatatlan fellegvárat, melyet Jókai dicsősége, Jókai presztízse képvisel. A román megszánhatta Nagyszalontát, megszánhatta Segesvárat, de sem Arany János dicsőségét, sem Petőfi tündöklő, kulturális példáját nem ragadhatja el tőlünk. Erdély tele van a magyar nemzeti kultúra fellegváraival. Míg ezek állnak, addig itt minden idegen hatalom csak megszálló lesz, de hódító nem. Nekünk tehát erősítenünk, terjesztenünk kell a nemzeti kultúránkat, műveltté kell tennünk népünket. Gondoljuk meg, hogy minden iskolásfiú, aki megtanul magyarul írni-olvasni, egy ujonc-katona a hódítókkal szemben folytatott harcunkban. Gondoljuk meg, hogy minden jó magyar könyv, melyet valakivel elolvastatunk, minden jó magyar színmű, melyet előadatunk, minden magyar ének, melyet elénekeltetünk, a nemzetnek egy erőssége. Szükség lesz tehát arra, hogy a társadalmat közelebb hozzuk a magyar iskolához. A társadalom érdeklődjék az iskola iránt, ismerje a magáénak, vegye szerető ellenőrzése alá az iskolát. Céljaink szolgálatában számítunk a magyar sajtó támogatására, számítunk az irodalmi társaságok támogatására, a színtársulatok, a kultúregyesületek és a társaskörök támogatására. Még tervbevettük, hogy propaganda-előadásokat fogunk tartani. Népköröket akarunk alapítani, melyek a magyar tudományosság, irodalom és zenei kultúrával foglalkoznak.

(Nemzetmentés.)

Tisztelt közgyűlés! Az alapszabály mindenkor csak holt keret marad. Életet, tartalmat a mi buzgóságunknak, hazafiasságunknak, intelligenciánknak kell beleönteni ezekbe az alapszabályokba. Az lesz szükséges, hogy alakuljunk meg, legyünk együtt, érintkezzünk egymással, ismerjük meg egymást, szeressük meg egymást. A magyarság most éli talán ezeréves életének legkietlenebb napjait. Most dől el, hogy a magyarság végleg kiejti-e kezéből a saját sorsát és elzüllik, vagy pedig merész lendületet vesz. A nemzetmentés e munkájában a maga eszközeivel mindenki részt vehet, minden férfi, minden nő, minden gyermek, minden gazdag és minden szegény ember egyaránt részt vehet. A Délvidéki Liga ezt a munkát akarja irányítani, ebben a munkában akar részt venni. Én hiszem az örök Istent, én hiszem Magyarország dicsőséges feltámadását. (Lelkes éljenzés.)

(Forrás: Délmagyarország, 1920. március 2, 9. évfolyam / 50. szám)

A tiszántúli előnyomulás.

Budapest, március 3. A MTI jelenti: Csapataink a tiszántúli előnyomulás második mozzanatát e hó másodikán hajtották végre és Hódmezővásárhely, Szentes, Szarvas, Mezőtúr, Turkeve és Kisújszállás vonalait érték el. Nevezett városokat csapataink megszállták. Katonáink bevonulása a lakosságból óriást lelkesedést és örömet váltott ki. A román csapatok Püspöklele, Kondoros, Gyoma, Dévabánya, Karcag vonalra mentek vissza. Karcagot csapataink március másodikán szállták meg. A románok a kunmadarasi jegyzőt és főszolgabírót magukkal akarták vinni, ezeknek azonban még idejében sikerült elmenekülniük. Kisújszálláson volt Diószeghy csendőrszázados, azonban a románok elhurcolták. Tiszalök határában és a semleges zónában fekvő tanyák lakói a román garázdálkodó katonák elől kénytelenek voltak állataikkal és holmiaikkal Tiszalökre menekülni. A felsorolt atrocitások megvizsgáltatni és illetékes helyen szóvátétetni fognak.

Szolnokról jelentik: Szolnok városa ma még teljesen el van szakítva a tiszántúli felszabadult területtől. Szolnok teljesen ki van fosztva és ma Magyarország legdrágább városa. Egyelőre szigorú vonalzárlat van a Tiszán, amely hosszabb ideig, valószínűleg egy hónapig vagy 6 hétig fog tartani. A város polgármestere, dr. Spett Ernő az első alkalmatossággal a Tiszántúl termett és tájékozódni igyekezett. Az Est munkatársának a következőket mondotta:

— Cugarparti állomás volt az utolsó pont, ameddig elértem. A szajoli állapotok bizony szomorúak, de az aradi vonal már sokkal vigasztalóbb képet nyújt. Bejártam az egész aradi vonalat, voltam Pusztatenyőn és a szomszédos községekben. Mondhatom, hogy a helyzet ezen a vidéken kielégítő. Nagyobbszerű rekvirálások nem voltak, a rekvirálásokból csak az ott állomásozó katonaságot látták el. Egyes állomásokon vagonokba rakott gabona maradt vissza, amelyet az ország élelmezésére fel lehet majd használni. Mindenütt nagy lelkesedéssel fogadják a nemzeti hadsereg katonáit. A nagyváradi vonalról szintén jó híreket kapunk, természetesen az állomás felszerelése hiányos, minden helyen szegényebbek lettünk, de a vasutasok jól sáfárkodtak, amíg az idegen járom alatt nyögtek. Ma még semmi komolyabb intézkedés nincs a menekültek hazaszállítása ügyében. Az én információm szerint a forgalom már e hó 3 án megindul. Az élelmiszercsempészek nagyban dolgoznak, minden óvintézkedés megtörtént, de munkájukat teljesen megakadályozni nem lehel. Teknőben, egy szál deszkán úsznak el a Tiszán és fosztogatják a parasztokat. A nemzeti hadsereg naponta száz meg száz élelmiszercsempészt tartóztat le, de hiába minden szigorúság, mégis üzérkednek.

Az olaszok támogatják területi kívánságainkat.

Bécs március 3. (MTI) A Reichspost párisi jelentése szerint az Agence Centrale diplomáciai forrásból arról értesül, hogy az olaszok a békekonferencián a magyar békedelegációnak Jugoszláviával szemben támasztott területi kívánságait teljes erővel támogatni fogják.

A török békeszerződés.

London, március 3. (Reuter-ügynökség.) Azt hiszik, hogy a török békeszerződés 30 millióról 6 millióra csökkenti Törökország lakosságának számát. Törökország területe csupán Konstantinápolyra és Anatoliára fog redukálódni. Most igyekeznek valami rendszert kidolgozni, amelynek alapján a török államadósságot megosztják ama területek között, amelyek Törökországnak maradnak és az elszakítandó területek között.

(Forrás: Délmagyarország, 1920. március 4, 9. évfolyam / 52. szám)