„Montenegró függetlenségének visszaállítását követeli”

100 éve írták a lapok:

Montenegró függetlenségének visszaállítását követeli.

Genf, március 8. (MTI) A Daily Telegraph értesülése szerint a montenegrói miniszterelnök Londonba érkezett, hogy Montenegró kívánságait védelmezze a békeértekezleten. Montenegró állami függetlenséginek rögtöni visszaállítását követeli és azt, hogy a szerbek, akik az országot erőszakkal okkupálták, vonuljanak ki onnan, bocsássák szabadon a foglyokat és az összes internáltakat, engedjék hazatérni a királyt, a kormányt és az összes politikai menekülteket. A szerbek fizessenek kártérítést az általuk okozott nagy pusztításért és bocsássák szabadon a szerb hadseregbe erőszakkal besorozott montenegróiakat. Jövőre külön montenegrói parlament döntsön Montenegró sorsa fölött.

A kormányzó a nemzethez

Horthy Miklós kormányzó a következő mandátumot intézte a magyar nemzethez:

A MAGYAR NEMZETHEZ!

A magyar nemzet bizalma a nemzetgyűlés útján kezembe tette le az államfői hatalmat. Ezzel előbbre jutottunk az alkotmányos élet helyreállításának útján. Lezártuk az országrontó és nemzetpusztító forradalmak sötét korszakát. Megmásíthatatlan akaratunk a nemzetet a boldogulás útjára vezetni. E cél elérésére minden erővel azon leszek, hogy az állam belő rendje, jogbiztonság, a törvények uralma, a termelés lehetősége és folytonossága biztosíttassák. Minden honpolgár szent kötelességének tartsa a törvényes tekintélyeknek engedelmeskedni és szorgalmas munkával közreműködni az ország újraépítésén. Munka és fegyelem nélkül széthullik nemzetünk, tönkremegy országunk. Minden honpolgár, aki a haza javát szolgálja, érdeme szerint érvényesülhet. A keresztény erkölcs uralmát helyre akarom állítani az egész vonalon. Türelemmel, megértéssel és igazságossággal fogom gyakorolni a főhatalmat. A közérdeket minden erővel megvédem. Meg fogok gátolni minden visszaélést, mely zavart kelthet az országban. Egyformán gátat vetek mindenféle túlzásnak, a kíméletlen érvényesülési vágyaknak, a pártszenvedély elfajulásainak, az osztályharcra való uszításnak és a termelést megbénító izgatásoknak. Őrködni fogok a közélet tisztasága felett. Nem lehet tűrni tovább, hogy árdrágítók, élelmiszer rejtők és mindenféle uzsorások lelketlen hada folyton rohamosan gazdagodjék, míg mások éhhalállal küzdjenek. A magyar nép erényeire akarom felépíteni a nemzet jövőjét. Minden igyekezetemmel elősegítem a magyar kultúra tökéletesedését és szellemi életünknek minden mételyező hatástól való megtisztítását. E súlyos feladatok megoldásához erőt ad a nemzet megnyilvánult bizalma, ezeréves dicsőséges történetünkben és faji hivatottságunkba vetett bizalmam és a nemzeti hadsereg vitézségébe, fegyelmezettségébe és megbízhatóságába vetett hitem. A nemzetközi nyugtalanság és társadalmi forrongás gondterjes napjaiban a magyar nép lépett elsőnek a konszolidáció terére. Keresztény világnézet erkölcsi fensőbbségével igyekezünk a romokon új életet teremteni. Egészséges szociális érzékkel akarjuk nemzeti államunkat kiépíteni, hogy benne minden társadalmi osztály jól érezze magát. Bosszú és gyűlölet helyett a kiengesztelődést és a megértést keressük a kül- és belpolitikában egyaránt. Az egész magyarság legjobb tehetsége szerint kézre akar működni abban, hogy egész Európában a béke, a rend és a nyugalom áldásait élvezhessék a népek.

Ezeréves nemzet erkölcsi tőkéjével, a magyar föld őserejével és a magyar népléleknek keresztény hitével bátran nézünk szembe a jövendővel. Istennek kegyelme és a nagy ősök szent emléke segítsen honépítő munkálkodásában.

Budapest, 1920. március 5.

Horthy Miklós s. k. Magyarország kormányzója, Huszár Károly s.k. miniszterelnök

(Forrás: Délmagyarország, 1920. március 7, 9. évfolyam / 55. szám)

A királyság és köztársaság párbaja

Öt tartományi kormány alakult Jugoszláviában

(Saját tudósítónktól.) Jugoszláviában, ahol néhány nap előtt még a szerb militarizmus elfojtott minden szabad véleményt, egyszerre csodálatos változás történt. Nemcsak kormányt és pártokat bírálnak szabadon, hanem a sajtóban, a választási agitációban az állami élet legmélyére ható eszméket hangoztatnak egészen nyíltan.

— Éljen a királyság!

— Éljen a köztársaság!

Ez a két jelszó vette fel a harcot egymás ellen, és a különböző elnevezés alatt csoportosult pártok a rövidesen elkövetkező választási küzdelemben tulajdonképpen ebben fognak dönteni, no és abban a még fontosabb kérdésben, hogy az öt államból összekovácsolt Jugoszlávia öt külön, autonóm részre szakadjon-e.

Hogy minderről ma nyíltan lehet beszélni, ez a Pribičević-kormány és politika bukásának a következménye. Pribičević tanítványa volt Masaryknak és vak híve a pánszláv politikának. Az ő eszméje volt Jugoszlávia centralisztikus államformája s hogy ezt keresztülvigye, csak a királyi szerbekre bízta az államgépezet vezetését, úgy, hogy a sokkal  magasabb kulturális nívón álló horvátok teljesen háttérbe szorultak, aminek következményeképpen azt a horvát tábort, amely a monarchia összeomlásakor Pribičević híve volt, ő maga kergette ellenzékbe. Másfél évi zsarnoksága alatt a horvát intelligencia hetven-nyolcvan százaléka teljesen eltávolodott a pánszláv eszmétől és ezzel  Nagy-Szerbiától s ma a Surmin vezetése alatt álló Nemzeti Klub (Hrvatski Narodni Club) körül tömörödve, a horvát nemzeti politika alapján áll.

De ellene fordult Pribičevićnek és pártjának (Jugoslavenska Demokratska Stranka) magából a királyi Szerbiából is a Szerb Radikális Párt (Srpska Radikalna Stranka), amelynek vezére Protić és híve Pašić, az egykori miniszterelnök, aki egyelőre visszaavonult a nyílt politizálástól és a vezetést Pribičevićnek engedte át. Ez a párt, amely egykor az utolsó Obrenovićot meggyilkolta és Karađorđevićéket visszahozta, magának tulajdonítja Szerbia naggyá fejlődését. Egy időre azonban leszorult a porondról, mert Sándor trónörökös -régens belement Pribičevićék utópisztikus politikájába és Nagy-Szerbiáért lelkesedett. Elkeseredve kellett a pártnak néznie Pribičevićék hatalmi túltengését, amíg végre a horvát nemzeti politika híveivel együtt sikerült megbuktatnia a Davidović— Pribičević-kormányt és a régens Protićot nevezte k: miniszterelnöknek.

Protić első dolga volt, hogy tárgyalásokat kezdjen a horvát Nemzeti Klub vezéreivel, Surminnal és Lorkovićtyal, akik az együttműködés következő négy feltételét szabták meg: 1. a horvát autonóm törekvések szabadsága, 2. a valutarendeletnek (amely a dinár értékét négy jugoszláv koronában szabja meg) visszavonja. 3. Pribičevićák politikai kinevezéseinek megsemmisítése, 4. Tomljenović horvát bán kicserélése  a Nemzeti Klub egy tagjával. A megegyezés ezen az alapon létrejött és így megalakulhatott Belgrádban Jugoszlávia centrális kormánya, amelynek tizenkilenc tagja van s ebből tíz szerb radikális, kilenc horvát-szlovén, kik közül öt horvát a Nemzeti Klub tagja, négy pedig Korošec-féle szlovén klerikális. A kormányt Horvátországból támogatja a Starčević-féle jogpárt, a Frank-féle tiszta jogpárt és a Radić-féle parasztpárt.

Az új alakulás máris közelebb vitte a Jugoszláviában egyesített államokat az autonómia felé, amennyiben Horvátországban, Szlovéniában, Bosznia-Hercegovinában és Montenegróban külön-külön tartományi kormány alakult, amelyek közül a zágrábinak élén a most kinevezett új bán, dr. Laginja áll. A centrális kormány egyúttal magának Szerbiának is kormánya.

A politikai fordulattal új szellem éledt fel Jugoszláviában s különösen Horvátországban lélegzett fel az elnyomott közhangulat. A börtönök megnyíltak a politikai foglyok előtt, Radić, a parasztpárt híres vezére, a Frank-párti Vučetić és Tomač páterek és a többiek mind kiszabadultak. A horvát lapok nyíltan vitatkoznak azon,hogy milyen legyen az államforma: királyság-e vagy köztársaság? A köztársaságot Horvátországban főképpen a parasztpárt követeli, Szerbiában pedig a most megalakult köztársasági demokrata párt (Republikanska Demokratska Stranka) vette fel a küzdelmet a királyság ellen. A centrális kormányban tömörült államférfiak ebben a vitában nem exponálják magukat, hanem azt mondják: döntsön a nemzet az államforma kérdésében.

Ilyenformán rendkívül fontos lesz a képviselőválasztások eredménye. Áprilisban tartják meg a választásokat, amelyekben a bukott Pribičevíćék, a centrális állam, vagyis Nagy-Szerbia hívei mint ellenzék vesznek részt. Az ellenzékhez tartoznak még a Szociáldemokrata vezetők, de csakis a vezetők, akiknek két tagja benn volt a Pribičević-kormányban is,  a munkásság nagy része azonban nincsen velük, mert az a harmadik internacionálé alapján áll és ellene van mindenféle polgári kormányzatnak. Pribičević fegyvertársai Korać és Bukšeg, akiket a munkásság nagy része, amely balszélső szocialistának vallja magát, kormányszereplése és pénzüzletei miatt gyűlöl és vezéréül a szarajevói Jalčićot ós a belgrádi Lapčevićet ismeri el.

A választások várható esélye: a parasztiság győzelme. Horvátországban igen erős a parasztpárt, de a többi testvér-államban is a legkomolyabban kell számolni vele. A horvát parasztság, amellett, hogy köztársasági, keményen ellene van minden a szerbekkel való közösségnek. Az intelligencia, bár rojalista, a szerbekkel szemben való állásfoglalásában teljesen együtt van a parasztokkal. Megmutatta ezt a minap Zágrábban, ahol egy manifesztáció alkalmával viharosan abcugolta a szerb királyt, a régenst és Szerbiát. Érdekes epizódja volt ennek a napnak, hogy éppen a manifesztáció perceiben megjelent a város felett egy olasz repülőgép, amelyből a külföldön időző szerbellenes horvát komité tagjai röpiratokat dobtak le. A nép rohant, törte magát a libbenő papírokért, de senkinek eszébe nem jutott, hogy a repülőgépet elűzze.

A viszonyok állása miatt az ellenzékivé lett Pribičević-sajtó egyre sír most és felbomlástól félti Jugoszláviát. Sír, de érzi, hogy semmit sem lehet tenni. „Ha a horvátok úgy akarják, —mondja — ám váljanak külön. Majd meglátják, hogyan boldogulnak.” A különválást persze úgy képzelik — és ebben még Protić, az új miniszterelnök is egyetért velük — hogy egész Bosznia-Hercegovina, a Szerémség, Bácska és Bánát a szerbeké lesz. A fenyegetéseknek azonban nincsen foganatjuk. A horvát közvélemény, úgy látszik, visszatért Starčević tanításaihoz és minden utópiát félretéve, a tiszta horvát nemzeti alapon keresi boldogulását.

(Forrás: Pesti Napló, 1920. március 7 / 71. évfolyam, 58. szám)