100 éve írták: „Véres napok Dél-Magyarországon“

100 éve írták a lapok:

Véres napok Dél-Magyarországon

Köztudomású, hogy amikor a szerbek másfél esztendővel ezelőtt — az oláhokhoz és csehekhez hasonlóan — nagy szövetségeseik, különösen a Grande Nation jóvoltából betörtek az országba, azzal kezdték, hogy az összes életműködések ütőereit fokozatosan alákötötték, lett légyen az gazdasági vagy művelődési, pénzügyi vagy jogi. Mindezekről röviden a végén, mert háttérbe szorulnak a legutóbbi hetek hajmeresztő eseményei mögött, melyeknek hiteles története a következő.

1920 febr.hó vége felé, tehát béketárgyalások idején, kiadták a rendeletet az összes hadkötelesek összeírására és pedig az 1870—80 és 1896—1902-iki évfolyamok sorozása céljából. Teszik ezt olyan időben, amikor erre még formailag is semmi joguk nincsen, és olyan országrész területén, melynek birtoklási joga legalább is még vitás, sőt, amelyen, a teljesen kijátszott Franchet d’Esperay-féle fegyverszüneti szerződés értelmében a közigazgatási és rendfenntartási jog gyakorlása Magyarországot illetné.

Ekkor tűnt ki igazán a délvidéki németség érzelme, mely eme nehéz megpróbáltatások idején a legpokolibb erőszak ellenére is véresen ugyan, de híven megállta a magyar hazához való ragaszkodás tűzpróbáját.

A szerb sajtóiroda kézenfekvő és jól érthető okokból a németeknek a sorozással szemben való ellenkezését kommunista mozgalomnak tüntette és tünteti fel, hogy ezzel a vörös palásttal takarja el a való igazságot, mely minden volt, csak kommunizmus nem, sőt sokkal inkább egy képies népszavazás, bizonyságául annak, hogy állandó szerb uralomnak még a gondolatát sem hajlandó az a föld elviselni. Ezt mi tudjuk a legjobban, akik átéltük azokat a rettenetes napokat. Az egész forrongást a kúlai magyarok kezdték egyetemi hallgatók vezetése alatt a sorozás első napján s a németek, mint akik a magyarokkal a legszomorúbb szorongattatások idején is érdek- és érzelemközösséget vállaltak,  csatlakoztak.

És pedig Cservenka, Újszivác, Torzsa, Ókér, Kiskér, Ó- és Új-Verbász, Szeghegy színtiszta német lakosságának egész fiatalsága. Nem volt ez fegyveres forradalom, csak a végsőkig feszített lelkek kirobbanása, békés, fehérzászlós felvonulás alakjában, mely Kúláról indult ki, hogy Zomborba jusson a „főispán“ elé tiltakozását kifejezni a sorozás ellen, mint a szerb megszállók jogtalan cselekedete ellen. Nyílt titok volt mindenki előtt, hogy a bevonultakat a szerb Szibériába, Albániába cipelik biztonság kedvéért. Amint a több mint ezer főből álló menet Ó-Szivácra érkezett, az ottani szerb pópa „csendőrség“ felhajtására a szerb lakosság lövöldözni kezdett a teljesen fegyvertelen menetre.

A menet természetesen meghátrált és visszaözönlött tizennyolc halott és számos sebesült hátrahagyásával Cservenka felé, ahol az éppen oda érkező szerb katonaság (az ún. dobrovoljácok, eredetileg a mi katonaszökevényeink és Überläufereink, tehát bennszülöttek) fogadták őket. Ami ezután történt, az felülmúlja a balkáni kínzások fogalmának talán oláh mértékét is. Körülbelül háromszázhatvan embert tartóztattak le s a végnélküli menetet beterelték a kúlai óriási gabonaraktárak dohos és nyirkos pincéibe, a vezetőket pedig jégvermekbe zárták. Most következett a puhító vallatás és kihallgatás ; minden reggel és este számlálatlanul huszonöt botütés, úgy hogy a harmadik-negyedik napon már öt halott volt a kimondhatatlan kínzás és verés következtében. Néhány nappal a mi Budapestre való menekülésünk előtt, kb. márc. 10-én az elfogottak közül százötvennégy embert elcipeltek a soha vissza nem térés reményében, részben a péterváradi vár földalatti üregeibe, részben a mocsaras és maláriás Albániába kényszermunkára.

Ezzel egyidőben voltak ugyanez okból kifolyólag Torzsa és Kiskér színtiszta, protestáns német lakosságának a rémnapjai, ahol a katonaság az éppen templomba menő népet körülfogta s a kíméletlen lövöldözésnek a nagy, fejvesztett zűrzavarban huszonhét halottja és több mint hetven sebesültje volt. Az orvos szavahihető bizonysága szerint az aljas és embertelen haramiák dum-dumgolyókkal lőttek.

E véres valóságok mellett egészen eltörpül az a rendszeresen űzött kultúrrombolás, mely a magyar és német nép gazdasági tönkretételében nyilvánul, továbbá a földek elvevésében, az iskolai felszerelések és szertárak elszállításában a belgrádi egyetem szükséglete címén a gimnáziumok teljes elszerbesitésében (úgy hogy a nemzetiségi kisebbségek védelme gúnyájául a bácskai 300.000 magyarnak ma egyetlen felszívódásban levő középiskolája van, a szabadkai kilakoltatott gimnázium).

Ami végül a pénzüzérkedést illeti, ebben a lehetetlenül összetákolt államban az egyszerűen felülmúlja a mi fogalmainkat az állam tisztességéről és erkölcsi kötelességéről. Lebélyegezték 20% visszatartásával az Osztrák-Magyar Bank pénzjegyeit. S amint utólag kiderült, maga a szerb állam háromféle ezerkoronás bélyeget adott ki, hogy 5-6 hét múlva vaklármát csapva elhitesse, hogy hamis bélyegekkel ellátott ezerkoronások vannak forgalomban. Bizottságokat küldtek ki, amelyek felülvizsgálják az összes ezerkoronásokat a hamis bélyegeket megállapítandó, hogy az ezerkoronást teljes egészében lefoglalhassák. Nagyon jól tudjuk, hogy hamisítottak illetéktelenek is bélyegeket, de hogy a „illetékeseknek“ az államintézőknek a keze sem tiszta ebben az ügyben — azt mindennél jobban bizonyítja számtalan banknak a tapasztalata a bélyeg valódiságának a megállapításakor, amikor a bankok pénzkészletéből olyan ezreseket foglaltak le, amelyek egyenesen Belgrádból jött bélyegekkel bélyegeztettek le s azóta sem voltak forgalomban. Ezek a tények külön-külön és együttesen mindennél kiáltóbban beszélnek.

(Forrás: Nemzeti Újság, 1920. április 4, 2. évfolyam/ 82. szám)

Az amerikai magyarok az igazságos békéről.

Budapest, április 3. Newyorkból jelentik: Az amerikai magyarok washingtoni nagygyűlése rendkívüli méretű és sikerült hatalmas tüntetés volt. A nagygyűlésen amerikai politikusok beszéltek arról az igazságtalanságról, amely a versaillesi békeszerződésben Magyarországot és a népek önrendelkezési jogát érte. Határozati javaslatot terjesztettek elő, amely az amerikai kormányt arra szólította fel, hogy a wilsoni elvek alapján adják meg a magyar népnek önrendelkezési jogát és rendeljék el a megszállott területen a népszavazást. A határozati javaslatot egyhangú felkiáltással fogadták el. Bizottságot alakítottak, amely az amerikai magyarok határozatival a Fehérházba ment és a javaslatot átnyújtotta az elnöki hivatalnak.

(Forrás: Délmagyarország, 1920. április 4, 9. évfolyam / 78. szám)

Szerbia gazdasági követelése a volt államoktól

(Bécs, április 3, Magyar Távirati Iroda magánjelentése)

A Neue Freie Presse-nek jelentik Berlinből: A belgrádi Politika párisi tudósítója közli, hogy a jóvátételi bizottság délszláv képviselője a határidő lejárásának napján átadta azoknak az értékeknek a végleges jegyzékét, amelyeket Szerbia a versaillesi szerződés alapján Németországtól követel. Szerbia követeli Németországtól és Ausztria-Magyarországtól, hogy a rekvirált szarvas- marhákért kárpótlásul 52.000 igás- ökröt, 10.000 három-hétéves tenyészállatot, 5000 egy – hároméves bikát, 50.000 három-négyéves tenyészmént, továbbá nagyobb számú lovat és juhot adjanak. Követel ezenkívül gyáripari és kézműipari értékekért 200 millió márkát, híd- és útépítő anyagot, közte 300 minta szerint való vasúti hídszerkezetet, 200 millió márka értékben, továbbá távbeszélés távírókészülékeket 200 millió márka értékben. Szerbia már ez évi július elsejére elvárja követeléseinek részben való teljesítését.

(Forrás: Az Est, 1920. április 4, 11. évfolyam / 82. szám)