Délvidék Kiemelt 

Letartóztattak egy délvidéki férfit, mert fogorvoshoz fordult!?

„Csalódottnak érzem magam. Egy nap sem telik el, hogy ne sírjak. Egy hónapon belül szülni fogok, nem tudom elképzelni, hogy Goran nem lesz velem. Képmutatás és igazságtalanság, hogy a közszereplőket szabadlábra  engedték a hatósági karantén megsértése miatt, én pedig közönséges halandóként nem harcolhatok jogaimért“ – mondta a Nova.rs portálnak nyilatkozva a szilbereki Ivana Kosovac, Goran Zrnić felesége, akit letartóztattak azzal a váddal, hogy fogorvoshoz fordulva megsértette a hatósági karantén szabályait.

Március 15-én, még a rendkívüli állapot bevezetése előtt, Goran Zrnić  Magyarországra utazott. Ugyanaznap délután 15 órakor ért haza, 5 órával a rendkívüli állapot bevezetése előtt.

Felesége szavai szerint Goran nem kapott semmilyen határozatot  a magyar-szerb  határon arról, hogy karanténban kell maradnia.

„Két nappal később, március 17-én erős fogfájással, feldagadt arccal ébredt, ezért orvoshoz kellett fordulnia. Háziorvosa a hódsági  egészségház fogorvosához küldte tovább. Ott kivették a fogát és megnyitották a betegszabadságát. Csak március 22-én értesítették arról, hogy házi karanténban kell maradnia. Másnap megjelent egy rendőr, aki otthon találta férjemet. Amióta megkapta a határozatot, betartotta a hatósági karantén szabályait. A rendőrség azonban március 24-én reggel kilenc órakor letartóztatta a férjemet“

 

Ivana hozzátette, hogy a férjének nincs koronavírusa, ezt megerősítették a  koronavírus-teszt eredményei is. A bíróság április 9-ére tűzte ki az ügy tárgyalását.

„Egy hónapon belül szülni fogok, nem tudom elképzelni, hogy Goran nem lesz ott. Úgy hallottuk, hogy néhányan Versecen felfüggesztett börtönbüntetést kaptak. Remélem, hogy ő is megússza”

 

– mondta, hozzátéve azt, hogy képmutatás, hogy bizonyos közszereplőket szabadlábra  engedtek a karantén megsértése miatt.

„Képmutatás és igazságtalanság részükről. Olvastam, hogy labdarúgók és énekesek megállapodtak a bírósággal,  ezután szabadlábra engedték őket. Úgy tűnik, hogy én közönséges halandóként nem harcolhatok jogaimért, mert a törvény nem mindenki számára egyforma ”

 

– hangsúlyozta.

Vladimir Gajić, Goran Zrnić ügyvédje szerint nem igaz, hogy ügyfele nem tartotta tiszteletben a karantén szabályait. Gajić rámutatott arra, hogy ez nem egyedi eset az országban.

„Családja úgy döntött, hogy harcolni fognak, és hozzám fordultak, hogy segítsek nekik. Közismert, hogy én statáriumnak (rögtönítélő bíráskodásnak) tartom ezeket az eljárásokat, amelyek alkotmányellenesek és ellentétesek a büntető törvénykönyvvel“


Gajić is képmutatásnak tartja mindazt, ami jelenleg végbemegy.

„A párttagok és szimpatizánsok azt csinálnak, amit akarnak. A törvények csak a többi polgárra vonatkoznak, rájuk nem. A kisemberek, gyakran szegény polgárok két vagy három év börtönbüntetést kapnak. Ebben az értelemben egyértelmű, hogy a polgárokra nem egyformán vonatkoznak a jelenleg hatályos rendeletek“

 

– magyarázta Gajić, példaként felhozva Aleksandar Vučićnak,  a haladó rezsim fejének  közelmúltbeli magyarországi látogatását:

„Szerbia elnöke törvényfelettinek érezheti magát. Ő hazatérhet külföldről, mégsem vonul karanténba“.

Vučić és Mali miután hazajöttek külföldről, nem vonultak karanténba | Délhír Portál

A toplicai Demokráciáért és Emberi Jogokért Központ feljelentést tett Aleksandar Vučić szerb önkényuralkodó és Siniša Mali pénzügyminiszter ellen, mivel a járvány idején nem tartották be az egészségügyi előírásokat. Ugyanis a közelmúltban tett külföldi útjukról hazatérve egyikük sem vonult karanténba, noha ez kötelező lett volna.

 

Hasonló bejegyzések