Működik a kegyetlen kommunista gépezet: Kínában „eltűnt” egy doktornő, mert sokat tudott a koronavírusról
A világ talán legdikatórikusabb rendszere kíméletlenül leszámol azokkal, akik bírálni merészelik vagy csak egyszerűen rámutatnak az igazságra.
Dr. Ai Fen elsőként közölte, hogy egy SARS-jellegű vírust észlelt az egyik betegénél. Ezt követően képeket készített az érintettről, majd elküldte több kórházba is, hogy figyelmeztessen a járványveszélyre. Az orvos később azt nyilatkozta, tettéért megrovást kapott, felettesei eltussolták az ügyet.
Egy másik vuhani orvos, Li Ven-liang azonban nem hagyta annyiban a dolgot: a kínai hatóságokat is megelőzve felfedte a világ előtt a koronavírus-járványt, rendszeresen tudósítva a történtekről. Később aztán ő is elkapta a vírust, tüdőgyulladást kapott, majd elhunyt. (De az is lehet, hogy nem éppen így halt meg.)
Ő is az állította: Kínában nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy ne szabaduljon el a járvány.
Dr. Ai Fen nemrég interjút adott egy kínai folyóiratnak, amelyben bírálta a kórház vezetőségét, mert nem vette elég komolyan a figyelmeztetést.
A doktornőt azóta nem látták.
(Daily Mail nyomán)