„Délvidéki magyarok sorsa a megszállás alatt”

100 éve írták a lapok:

Délvidéki magyarok sorsa a megszállás alatt

— Egy menekült elbeszélése. —

(Saját tudósítónktól.) Érdekes dolgokat beszélt el a Délmagyarország munkatársának egy, a napokban Délvidékről menekült magasabb rangú tisztviselő, aki tapasztalatairól, megfigyeléseiről állandó naplót vezetett. Mivel az illetőnek még hozzátartozói maradtak lenn Bácskában, nevét nem árulhatjuk el. A többi közt a következő érdekes, hiteles dolgokat mondotta el feljegyzései alapján :

— Én úgy szöktem, bujdosva, az életem kockáztatásával a határon át, nem a kiutasítottakkal jöttem. A kiutasítások most is állandóan napirenden vannak és teljesen önkényesen és rendszertelenül történnek. Amíg például Nagybecskereken, Újvidéken megengedték a tisztviselőknek, hogy minden ingóságukat magukkal hozzák, addig néhány helyen, mint például Zomborban, a pénzügyi tisztviselők és alkalmazottak háromnapi haladékot kaptak az elutazásra és nem hozhattak el semmit. A szerbek a határon egyébként is elszednek minden rendes pénzt és a forgalomból kivont pénzjegyeket régi, értéktelen és mindenféle lebélyegzésű bankjegyeket adnak helyettük.

— A lakosság zöme, nemzetiségre való tekintet nélkül, mindenütt elégedetlen az új rezsimmel. Én sokfelé megfordultam a legutóbbi időkig, — Versecen, Fehértemplomon stb. — de mindenütt bízvást mondhatom, a népesség úgyszólván osztatlanul a magyar uralmat kívánja vissza. Csupán a csekélyszámu szerb és román intelligencia propagálja Nagyromániát és Jugoszláviát. Élénken kitűnt ez akkor, midőn a jugoszláv hadsereg számára a sorozást tartották. Megkérdeztek minden egyes magyar és német ajkú hadkötelestől, „akar-e jugoszláv állampolgár lenni” ? A felelet minden egyes esetben határozott nem volt.

— Megkapóan érdekes a svábság igen erős magyar érzelme a legtöbb németajkú vidéken. A nekik oly szokatlan elnyomatás, most mint egy hatalmas reakció, nagy lendülettel hozza föl e nép lelkéből a magyarságára eszmélés tudatát, ami határtalan és rajongva bizakodó reményeikben talál kifejezést. Akadnak ugyan közöttük is egyesek, akiknél a bizakodás helyét a fáradt csüggedés, vagy ami még rosszabb, a közömbösség foglalta el, az ilyenek így beszélnek: „Ja, die Ungarn hätt’n soll’n besser acht geb’n auf ihna (ihr) Land!” Azaz a magyarék vigyáztak volna jobban az országukra. De ilyenek sokkal kevesebb számban vannak közöttük, mint például a magyarok közt — sajnos — megalkuvók. És ez érthető is, ha a mi rendünkhöz szokott, jómódú sváb gazdákat tekintjük, kik mind függetlenek, ellentétben a többnyire függő helyzetben lévő szegény magyar munkás- és tisztviselőosztállyal.

— De nem csupán a magyarok és svábok bíznak rendületlenül a Bánát visszacsatolásában, hanem a szerb parasztok közt is sokan erősen várják már a „kakastollas” csendőreinket, akik előttük a mindenki által annyiszor sóvárgott rendet és biztonságot szimbolizálják. Különben azokon a részeken, ahol a különböző nemzetiségi propaganda fészket tudott verni, a legzavarosabb és legkialakulatlanabb érzések uralkodnak a hovatartozandóság kérdésében. Így a Fehértemplom környékén egyes helyeken a románok Nagyromániában, a szerbek Jugoszláviában érzik magukat, ami a közigazgatást teljesen kaotikussá teszi.

— De nemcsak ez teszi a közigazgatást lehetetlenné, hanem az egész vonalon uralkodó tehetségtelenség és korrupció. A hivatalfőnökök – jórészt iparos- és kereskedősegédekből kerültek ki elemi végzettséggel — állásukat vagyonszerzésre használják föl. Ott, ahol nem a mi, hűségesküt letett volt tisztviselőinket alkalmazzák, a közigazgatás az összeomlás előtt ált. Az ilyen magyar tisztviselők felett is többnyire ismeretlen hivatali múltú, kétes exisztenciák állanak. De ha le is tették az esküt az ottmaradt tisztviselőink, ezzel még egyáltalában nincs végleges biztonságuk állásukban. Mert elég egyszerű „magyarbarát érzelmű“ vád, hogy az ilyen tisztviselő helyét az ellene áskálódó képzetlen román vagy szerb protezsáltak kapják meg.

— A „felszabadítók” alacsony kultúráját még az egyébként szerbérzelmű intelligencia is beismeri. Hogy csak egy példát említsek, tisztjeik — akik alsóbb osztályokból kerülnek ki — legtöbbször nem ismerik a zsebkendő használatát sem. Fehértemplomon a város parancsnoka, Svetozar Tusovac „ezredes úr“ a főúton parasztmódra fújta ki az orrát, amelyet kesztyűs kézzel törölt meg utána. Mégis azt hangoztatják, hogy amit a magyarok nem tudtak elérni 200 év alatt, ők elérik azt 5 év alatt, t. i., hogy egynyelvűvé, egynemzetiségűvé teszik a Bánátot!

 — Megmondhatjuk nekik előre is, nem fog sikerülni. A rekvirálásoktól agyongyötört szerb parasztság és a vagyonos osztály nagy érdeklődéssel kíséri a magyar fejleményeket és bizakodva várja Horthy katonáit. A szerb munkásság és katonaság borait pedig a kommunizmus fertőzi mindjobban. Miután az ellátatlanokkal senki sem törődik, kenyérről, lisztről senki sem gondoskodik, az elkeseredés nőtlönnő és nem egy helyen, mint például Szabadkán is nyílt zavargásban tör ki.

—

A Délvidéki Liga néhány tagjától tudjuk, hogy a menekült és kiutasított tisztviselők tovább mennek az ország belsejébe, mivel a már Szegeden lévőket is lehetetlenség elhelyezni. Akiknek azonban rokoni szálai és egyéb érdekeltségei vannak Szegeden és így itt maradni kényszerülnek, ezek elhelyezése  tárgyában legutóbbi összejövetelükön kérvényt adtak be a polgármesterhez, amelyben kérik, hogy a város rekviráljon az 5 és 6 szobás lakásokból néhány szobát. Azonkívül a télen sok hivatalt összevontak, most szintén meg lehetne ezt tenni és az így felszabadult hivatalos helyiségeket szükséglakássá átalakítani. Az ügy a tanács elé fog kerülni. (d—án.)

— A magyar béke hírei. —

A Mittags Post jelentése szerint e hét végére várható a magyar békefeltételek átadása Praznovszki Iván kezeihez.

Versailles, április 17. A Temps jelenti: A magyar békeküldöttséggel, akik most Versailiesben vannak a Hotel de Reservoirban, teljes szabadságot élveznek. A magyar békeküldöttség jelenleg főképp a magyar hadifoglyok hazaszállításával foglalkozik. A hadifoglyok hazaszállítása svájci vagon segítségévei a legrövidebb időn belül meg fog történni. Versaillesbe április 25-ike táján új vendégeket várnak, a török békeküldöttségeket, akiket ugyanabban a szállóban fognak elhelyezni, mint a magyar békeküldöttségeket.

(M. T. I.) Zürich, április 17. A Telegraphen Information párisi levelezője táviratozza: — A magyar békeszerződést a kísérő jegyzékkel együtt úgy a nagykövetek tanácsa, mint a Legfelsőbb Tanács elkészítette. Nem sikerült eddig minden kérdésben megegyezést létesíteni, úgy hogy most két pont tisztázatlan maradt. A magyar békedelegációnak mindaddig nem adhatják át a választ, amíg ebben a két pontban a szövetségesek megegyezni nem tudnak. A san-remoi konferencia előreláthatóan mindjárt összeülése után foglalkozni fog a magyar békeszerződés elintézetlen kérdésével, úgy hogy a békeszerződés átnyújtása csak a san-remoi konferencia összeülése után körülbelül 1 héttel, azaz április utolsó napjaiban fog megtörténhetni. (Bud. Tud.)

Vasúti sztrájk Jugoszláviában.

Zágráb, április 17. Tegnap éjjel két órakor egész Jugoszláviában proklamálták az általános vasutas sztrájkot. A sztrájk oka kizárólag gazdasági. (Bud. Tud)

(Forrás: Délmagyarország, 1920. április 18, 9. évfolyam/89. szám).