Kiemelt Szerbia 

„A korrupció felemészti Szerbiát”

Jelisaveta Vasilić, a kormány korrupcióellenes tanácsának tagja kijelentette, hogy Szerbia azok közé az országok közé tartozik, amelyekben a legmagasabb a korrupció mértéke.

Jelisaveta Vasilić szerint az elmúlt 8 esztendőben semmi sem történt annak érdekében, hogy a korrupció mértéke csökkenjen.

Az N1-nek nyilatkozva kijelentette, hogy

„noha a tanács vagy 40 jelentést küldött a kormánynak, miszerint a megvesztegetés és általános befolyásolhatóság rendszerszintű Szerbiában, mégsem javult a helyzet.”

Az említett tanács minden jelentése legalább 5 javaslatot is megfogalmazott, ám ezek sem találtak meghallgatása. „Demokratikus állam voltunk valaha, ma meg már majdhogynem semmilyen demokráciáról sem beszélhetünk”, mondta Jelisaveta Vasilić.

A korrupcióellenes tanács tagja kifejtette, hogy

„Szerbia nem harcol a korrupció ellen, és nem is fog. Az elmúlt években visszafejlődtünk ezen a téren”

– összegezte a tanulságokat Vasilić.

(Szerb média nyomán)

Hasonló bejegyzések