Délvidék Kiemelt 

„A magyarok húzzák most össze magukat. Ha nem tetszik nekik, agyonverjük őket”

100 éve írták a lapok:

A békét pénteken délelőtt 10 órakor írják alá.

Versailles. A Lanterne jelenti, hogy a magyar békeszerződés aláírásának időpontját június 4-én déli 10 órában határozták meg. A magyar kiküldötteket Henry ezredes fogja a Nagy-Trianon palotába kísérni és tiszteletükre lovasság fog díszőrséget állani.

(Forrás: Esztergom és Vidéke, 1920. június 3, 13 évf / 126. szám)

Magyarok kínzása.

A szabadkai szerb kegyetlenkedések.

Egyre másra jönnek Bácskából a kiutasított magyarok. Egyik a szabadkai viszonyokról a következőket mondta:

— Szabadkán elég, ha valaki magyarul beszél, hogy megismerkedjék a városháza közgyűlésének termével, ahova a magyarokat csukják be.

A napokban két bunyevác fiatalember is odakerült, akik magyar érzésüknek kifejezést mertek adni. A két fiatalember tudta, mi vár reá, hogy szeggel kivert deszkákra állítják őket, a körmüket felfeszítik és más hasonló vérfagyasztó kegyetlenségeket művelnek velük.

— Inkább a halálba! — kiáltották keresztet vetve magukra, — mintsem hogy a kínzásokat végigszenvedjük, — és az ablakon át az utcára vetették magukat, ahol holtan terültek el.

Az üzletekben, nyilvános épületekben, villamos kocsikban táblák figyelmeztetik a lakosságot, hogy csak szerb nyelven szabad beszélni.  A mindennapos nemzeti ünnepek állandó és kedvenc tárgya a magyarok gyalázása. Egy ilyen alkalommal dr. Sudarević főispán beszédében a következő kijelentést tette :

— Drága szerb hazánkat meg fogjuk védeni mindenáron. A magyarok húzzák most össze magukat. Ha nem tetszik nekik, agyonverjük őket!

Vranje Sudarević

Halas és az új Bácsmegye.

— A zombori alispán helyettes az új megyeszékhelyről —  Halas kilátása. —

Mostanában sok szó esik Pest vármegye kettéosztásával kapcsolatban Bácsbodrog- Kiskun vármegyének alakításáról. Halas város képviselőtestülete a múlt héten foglalkozott a megye kettéosztásával a várost közelről érintő megye székhellyel, s mint  tudvalevő, úgy határozott, elkövet mindent az irányban, hogy a megye székhely Halason legyen.

Pestmegye kettéosztásával az új megye mint tervezik — Bácsbodrog Kiskun vármegye lenne a bajai háromszögből és Pestmegye alsó részéből.

Bácska kiutasított tisztviselői mintegy 150-en, akiket kiutasítottak Bácskából, mert a hűségesküt nem akarták letenni, Halason voltak. Rövid ideig tartózkodtak nálunk, Jánoshalmára mentek. Ott maradnak addig, míg a szerbek a bajai háromszöget ki nem ürítik. Onnan Bajára mennek, amelyet a belügyminiszter rendelt ki nekik egyelőre tartózkodási helyüknek. A bácskai menekült tisztviselők között volt a zombori alispánhelyettes is, aki az új Bácsmegyére vonatkozólag Halast nagyban érdeklő nyilatkozatot tett:

— Úgymond — Budapesten voltam a belügyminisztérumban. Beszélgetés közben szóbakerült Pestmegye kettéosztása. Az illető miniszteri tanácsos mondta, hogy a városok sürgetik a megye kettéosztását és a megye székhelyéért különösen Kecskemét és Kalocsa követ el mindent. Azonban az a vélemény, hogy a második vármegye székhelykérdésénél Halas város mostani fekvésénél és vasúti gócpontjánál fogva nagyban jöhet számításba.

A megye székhely foglalkoztatja a kiutasított bácskai tisztviselőket is. Egy részük Baját szeretné a megye székhelynek, de sokan vannak, akik rokonszenveznek azzal a gondolattal is, hogy Halas legyen a megyeszékhely,

Mindenesetre nem árt az elővigyázat!

(Forrás: Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1920. június 2 / 20. évfolyam 22. szám)

 A szerbek rémuralma Baján.

Pécs. A szerb megszállás alatt szenvedő Baján nap-nap után felháborító atrocitások történnek, amelyeket a szerb dinasztia ellen való lázítás, hűtlenség, összeesküvés stb. ürügyek fölhasználásával követnek el. A városban és környékén statárium van és a Magyarországhoz való ragaszkodás legkisebb jelét is halállal büntetik. A főgimnázium nyolcadik osztályú növendékeit szuronyos fedezettel Szabadkára kísérték, a magyar vasutasokat 12 kivételével elbocsátották és a forgalom biztosítására vasutas őrséget szerveztek, amelynek őrszemei két km.-ként ügyelnek a vasúti vonalak és berendezések épségére. Eszék környékén nagy zavargások vannak, Szabadkán szintén, ahol állítólag kommunista tüntetések is voltak, Baján pedig a szociáldemokrata párt rendezett nagy ünnepélyt május elsején.

Úrnapján.

Az Egyház legszebb, legmagasztosabb, legpompásabb kifeléható ünnepét üljük ma és a hívők ezrei lehajtott főkkel üdvözlik a közöttük megjelenő örök Urat, hogy hódoljanak mindenhatóság, örökkévalóságának a vallás oltotta kegyeletes alázatosságával neki. Lombsátort emelünk az Úr befogadására és még mélyebbre hajtjuk le fejünket, mert magunk hajléktalanok, megalázottakká váltunk holnap, június 4-én, mely tudat megzavarja áhítatos imánkat és a szelíd összekulcsolás helyett ökölbe szorul kezünk, arcunkat pedig a szégyen pírja önti el.

Az ezer éves Mária országa, a kereszténységet védő magyarság porbatiporva hever, vigasz nélkül vergődik hatalmasai, árulói lába előtt. Keserűen nyílnak imára az ajkak, a szív fohásza közé pedig átok is vegyül. Hazátlanná lettek a magyarság milliói és nyomorultá a hazával bírók is. Nincs senkink rajtad kívül Urunk ! Nincs senkink és semmink, még önmagunk sem vagyunk önmagunknak, csak egy sírja szélén álló nemzet vagyunk a jövő reménye nélkül, a múlt keserveivel tele és bűneink terhe alatt roskadva. Nem Te ellened vétettünk Uram, hanem önmagunk, a magyar nemzet ellen vétkeztünk évtizedeken át és ha büntetsz, igazad van, hisz az önmaga ellen vétő bűne a legnagyobb, mert nincs aki megbocsásson.

Ma mikor diadalmas menetedben kísérünk nagy Istenünk bocsásd meg népednek, ha a győzelmes öröm helyett borult arccal, kétségbeesett lélekkel lépdelünk körülötted, hisz emberek vagyunk, akik lelkébe Te oltottad bele a hazaszeretet, a szabadság szent fogalmát, melyet most lábbal tipornak azok, akik nyugalma, művelődéséért századokon át harcoltunk a kereszt szent jelével lelkünkben is éles fegyverrel kezünkben.

Nincs senkink rajtad kívül Uram, ne hagyd el népedet!

(Forrás: Esztergom és Vidéke, 1920. június 3, 13 évf / 126. szám)

Úrnapján.

A hívő lélek áhitatával köszöntjük a köztünk lakozó Krisztust. Térdünk a porba hajlik, tekintetünk ég felé emelkedik. A lelkünkben pünkösdi tűz, az ajkunk diadalmasan ünnepli az Egyház himnuszával, hogy „a kenyér, mely él és éltet, nyújtatik ma itt nekünk”.

Ugyanezen órákban egy halálosan szomorú reputáció száll ki a franciák földjén: a magyar küldöttség, melynek a békeszerződést alá kell írnia. Tárt ajtókkal várja őket a Nagy Trianon s a palotát födi fekete posztó. Egy ezeréves nemzetet akarnak ott ma eltemetni.

A vértanúk kora elevenedik meg emlékezetünkben. Lelkekben törhetetlen bizalommal mentek a kínos halálba mártírjaink s győzelmi dal fakadt az ajkukon. A halál képeivel próbálták rémíteni őket, de semmi sem tudta bennük elhomályosítani a feltámadás hitét. Gyökerében akarták kiirtani bennük a kereszténységet s új tövek erdeje szökkent sudárba kiomló vérük nyomán.

A magyar nemzet sorsát sem hosszú időre fogja elintézni a versaillesi békeokmány. Egy élő ; élni akaró nemzetet nem lehet papirsírba eltemetni ; ezer esztendős történetét nem lehet letagadni; a Balkánt nem lehet tartósan reáültetni egy műveltségben messze fölötte álló, szabadsághoz szokott nép büszke nyakára.

A Húsvét hitével bízunk nemzeti jövendőnkben s pünkösdi lelkesedés hevít, hogy türelemmel és kitartással, önzetlenséggel és önfeláldozással munkálkodjunk kiépítésén. Nem a halába megyünk, hanem a feltámadásba; nem elfajulva tengést akarunk, de újjászületést. Mindnyájan átérezzük, hogy a magyar nemzet most világtörténelmet ír s tudjuk, hogy nagy elhatározásainkban velünk van Nagymagyarország minden szíve dobbanása.

A részeké is, melyek ma láncokat viselnek, ha érettük és helyettük is mi dolgozunk; ma Kismagyarország, Torzmagyarország a végvára a magyar nemzetnek. Minden magyar ember kettő helyett dolgozzék tehát és tíz helyett tűrjön. A győzte  pedig kapja el a figyelmeztető hangot, melyet a kicsiny magyar sziget megkínzott népének imájából röpül szerte a világon:

. . . memento tantum esse sub fragmento, quantum toto tegitur.

A magyar nemzet oszthatatlan, törhetetlen, szilárdan áll a maga talpalatnyi földjén, s egy jobb jövőben bízik — rendületlenül!

(Forrás: Egri Népújság – napilap, 1920. június 3.  19. évf. / 125. szám)

Hasonló bejegyzések