Kik azok a magyar fiatalok és ifjúsági vezetők, akik eladták a lelküket a Pásztor családnak?
Olvasói levél:
Nincs is attól kézenfekvőbb bizonyítéka annak, hogy mennyi ifjúsági vezetőt és szervezetet mosott át a VMSZ az elmúlt időszakban, mint az, hogy kik kerültek fel a párt választási listáira.
A párt az elmúlt hetekben erőteljesen rástartolt a fiatal generációk szavazatainak bezsákmányolására, ami abból is látszik, hogy igen erőszakos és erős kampányba kezdtek a párt Ifjúsági Fórumát felhasználva. Úgy tűnik, hogy a fiatalság a párt számára a legkényesebb terep, hiszen sem a VMSZ Nyugdíjas Fóruma, vagy a Női Fóruma nem hallatja a hangját – vagyis, úgy gondolják, hogy az idősek már a zsebükben vannak.
Láthattuk már az elmúlt időszakban is, hogy melyik, szebb és tisztességesebb időket is megélt ifjúsági szervezetek adták be a derekukat a Pásztor-féle csábításnak, vagy kényszerültek hűséget fogadni. De mindegyik közül a legmegdöbbentőbb a VIFÓ (Vajdasági Ifjúsági Fórum) fordulata, amely a totális pártfüggetlenségből (amiért a Lovas-féle Jó reggel Vajdaság szennyportál is rájuk szállt a „kibic” álnevű Erdődi Edvina (VMIK alelnök) lejárató és támadó cikkei által) a párt teljes kiszolgálásába váltott át. A VIFÓ új elnöke, Szollár Ádám a VMSZ IF tagja, a párt adai helyi listájának jelöltje, aki örömmel vesz részt a párt kampányrendezvényein és szennyezi be ezáltal örökre és kitörölhetetlenül a VIFÓ örökségét. Nekem ez azért fáj különösen, mert a VIFÓ egyik alapítójaként soha nem hittem volna, hogy egy ilyen lelkiismeret nélkül pártkiszolgálás valaha is bekövetkezhet olyan történések után, mint a Milosevics elleni tüntetések, amelyek miatt Szabadkán anno létrejött a VIFÓ. Sajnos, azt látjuk, hogy a VIFÓ-ban az elmúlt években vezető szerepet vállaló egyének is mind beálltak a párt hű szolgái közé. Rózsa Ramóna, a VIFÓ alelnöke, akivel kapcsolatban mindig azt éreztem, hogy nem igazán van tisztában a függetlenség fogalmával (évek óta a párt szabadkai aktivistája, közben meg az általa szervezett vetélkedők végén nagy sírás meg VIFÓ-s szeretet ölelés van), aktívan veszi ki a részét a VMSZ kampányában. Peckó Egon volt VIFÓ elnökségi tag és a szebb éveket is látott MTTK HÖK elnöke szintén az adai VMSZ oszlopos tagjává változott át. Őszintén sajnálom, hogy ezek az értelmes, talpraesett és az elmúlt években a civil szférában önkénteskedő fiatal emberek a biztos munka reményében pártszolgákká váltak.
A VMSZ kampányának egyik fő és központi eleme a pénzosztó és cserébe szavazatbegyűjtő gazdaságélénkítő alapítványa mellett az újvidéki Európa Kollégium. Kampányolva azzal, hogy ez milyen jó, milyen szuper. Igen ám, de itt is zajlik az agymosás. A párt több ifjúsági vezetője a kollégium lakója azzal a céllal, hogy az ott lakó magyar fiatalok között célzottan népszerűsítsék a pártot és minél nagyobb szavazatarányt érjenek el. Egy egyetemi kollégium és központ, amelynek egy normális világban minden pártpolitikától függetlennek kellene lenni, hogyan tűrheti meg azt, hogy a kollégiumi diákszervezetének vezetője politizáljon. Vajon így nincsenek hátrányosan megkülönböztetve azok a bentlakók, akik esetleg más nézeteket vallanak? Bóka Olivér, a kollégium diákvezetője (és egyes szóbeszédek szerint a Vamadisz pár héten belül megválasztásra kerülő új elnöke) aktívan részt vesz a VMSZ kampányában, hirdeti az igét. Gondoljunk csak abba bele, ha a párt a teljes egyetemi réteget leuralja majd azáltal, hogy heteken belül nem csak a VIFÓ és az Európa Kollégium diákszervezete, de a Vamadisz is a kiszolgálójává válik (habár a Sóti-féle Vamadisz már most sem vádolható meg VMSZ-ellenességgel).
Természetesen, nem hiányzik a sorból Lakatos Adrián sem, aki végzős jogászhallgatóként, a gyors munkába állás érdekében, hipp-hopp felhagyva a szerény civil-közéleti múltjával (volt kollégiumi diákvezető, Vamadisz vezető), beállt a pártba és ott valami olyan elszánt és odaadó tevékenységet csinál, hogy szerintem gyorsasági felnyalásból minden ingyenélő példát vehetne tőle. Persze, közben jó kapcsolatokat ápol Kiss Nándor köztársasági parlamenti képviselőjelölttel (jókor jó helyen), hiszen sohasem lehet tudni, mikor kell egy-két jó szó a pozíció megszerzéséért. Egyébként, Kiss Nándi azzal, hogy már-már befutó helyre nyalta fel magát a köztársasági parlamenti listán (mindenféle korábbi közéleti tevékenység, hozzá köthető eredmény nélkül), elég komoly ellenszenvet váltott ki a pozíciók és jelöltségek nélkül maradt VMSZ ifisek között, akik évek óta apait-anyait beleadnak abba, hogy ők is haladhassanak felfelé azon a bizonyos ranglétrán.
Ezek a fiatalok mind nagyon aktívak voltak a rendkívüli állapot ideje alatt, készségesen és örömmel osztogatták a szerencsétlen sorsú embereknek a VMSZ logójával ellátott csomagokat. Hmm, nem azt mondta a Pásztor vezér, hogy a nincs kampány a rendkívüli állapot ideje alatt? Sőt, a meghozott intézkedés értelmében nem volt betiltva mindenféle politikai kampány? Nem szégyellitek magatokat kedves fiatalok, hogy a szegény sorsú emberek szerencsétlenségével így visszaéltetek? Hogy a segítségnyújtásnak álcázott kampány keretében valójában megszegtétek az ország alkotmányát és a kormány rendelkezéseit?!
Természetesen nem maradhat ki a lelküket eladó fiatalok sorából ebben az ocsmány politikai kampányban a zentai oktatási főguru Perpauer Attila kollégista fia sem, Perpauer Mártin, sem a bánáti magyarok Brüsszelt megjárt megmentője, Ódry Norbert sem. Mindketten az Európa Kollégium lakói és a kollégisták agymosói.
Összességében elmondható, hogy nagyon rossz a helyzet és rajtunk áll, hogy pár nap múlva végre véget vetünk-e a választásokon a Pásztor család sok tízezer magyart leuraló diktatúrájának. Ugyanis ha nem kap elég sok szavazatot, akkor megbukik. Ne add hát neki oda a szavazatodat!
F.U.
Kapcsolódó: