Trianon gazdasági hatásai – VI. rész

100 éve írták a lapok:

A békeszerződés gazdasági hatásai.

Dr. Kresz Károly előadása.

VI.

Lássuk most, hogy jóvátétel címén mily értékeket van jogosítva a bizottság igénybe venni. 1920-ban és 1921 első négy hónapjában aranyban, értékpapírokban, hajókban és egyéb értékekben oly összeget tartozunk fizetni, amelyet a jóvátételi bizottság egyoldalúlag megállapít.[1] Az összes állami bevételeink, beleértve a belföldön felvett kölcsönök kamataira és törlesztésére szánt összegeket, elsősorban a jóvátételre fordítandók.[2]

Nem kevésbé szomorú a kép, ha a dolgot mezőgazdaság, kereskedelem és ipar szempontjából nézzük. A szerződés értelmében összes gazdasági segédforrásainkat a jóvátétel szolgálatába kell állítanunk.[3] A bizottság igénybe veheti csekély megmaradt állatállományunknak meg nem határozott, neki tetsző részét,[4]  elővételi joga van öt éven át, mint fentebb már említettem, a pécsi szénbányák termelésére, továbbá építőfa és egyéb faipari termékekre, vasra és vasöntvényekre és pedig ugyanazokon az árakon, amelyeket a belföldi fogyasztó fizet.[5] Iparunk és kereskedelmünk tehát itt is elesik attól, hogy a valutáris viszonyainknál fogva kedvezőbb külföldi piaci árakat kihasználhassa. A háború folyamán az általunk megszállott területeken elpusztított vagy elhurcolt gépek, vasúti felszerelések, szerszámok és gépalkatrészek természetben való pótlására a bizottság igénybe veheti az itt levő készleteket és pedig nemcsak az eladásra szánt készletet, hanem a gyárakban és ipari vállalatokban a termelő munkához használt gépeknek 30%-át.[6] Igaz ugyan, hogy a Jóvátételi Bizottságnak tekintettel kell lennie Magyarország belső szükségletére és gazdasági életének fenntartására, de várhatunk-e jót és kíméletet ettől az érdekeinktől teljesen távol álló bizottságtól, melyben kizárólag ellenségeink vannak képviselve. Hogy mit jelent az a magyar iparra, ha elhurcolják annak a csekély megmaradt gép- és felszerelési készletnek 30 %-át, amelyet a bolsevizmus el nem pusztított és a románok itt felejtettek, azt Önök előtt fejtegetnem nem kell.

Követelheti továbbá a Jóvátételi Bizottság, hogy mindazok az építkezési anyagok, amelyek az elpusztított vidékek újjáépítéséhez szükségesek, valamint bútorok és egyéb berendezési tárgyak, melyeknek gyártására az ország ipara be van rendezve, gyártassanak és szállíttassanak.[7] Ez a rendelkezés igen kedvező volna iparunkra és kereskedelmünkre, hiszen munkaalkalmat, export- lehetőséget és ez által keresetet nyújt az iparnak és kereskedelemnek, miután azonban iparunk és kereskedelmünk itt sem fogja kihasználhatni a konjunkturát és a piaci árakat, minthogy a szállított anyagok értékét a jóvátételi bizottság állapítja meg, miután továbbá az így exportált cikkekért nem kapunk külföldi valutát, hanem az ellenérték Magyarországnak jóvátételi számlán egyszerűen jóvá fog íratni, nemzetgazdaságunk részére az eredmény igen problematikus lesz, hacsak a Jóvátételi Bizottság nem fog a legmesszebbmenő méltányosság álláspontjára helyezkedni. Súlyos probléma az is, bár erre nem akarok itt részletesen kiterjeszkedni, hogy honnan fogja az állam előteremteni a szükséges összeget, hogy a fentiek értelmében történő szállításokért az ipart és kereskedelmet rekompenzálja.

Rendkívül súlyosan érinti kereskedelmünket a szerződésnek azon rendelkezése, hogy ugyancsak jóvátétel címén azaz ürügye alatt át kell adnunk az összes magyar tulajdont képező tengeri kereskedelmi hajóinkat és folyami hajóállományunknak, beleértve a vontató és uszályhajókat, 20 %-át,[8] még pedig a legutóbb épült, tehát a legmodernebb és így szállításra legalkalmasabb járműveket.[9] Habár Fiumét és a tengerparti vidéket elvesztettük, mégis rendkívül nagy fontossággal bírt volna reánk nézve, hogy külföldre és a tengeren túlra irányuló exportunknak, valamint behozatalunknak legalább egy részét saját hajóinkon bonyolítsuk le. A magyar kormány évtizedeken át nagy anyagi áldozatokkal igyekezett tengerhajózásunkat fejleszteni és íme minden elért eredmény, minden áldozat, most egyszerre veszendőbe megy.

De ennél következményeiben talán még messzehatóbb az, hogy folyami hajóiparkunknak legújabb részét is kénytelenek volnánk átadni. Valamennyien tudjuk, hogy a Duna a jövő világgazdaságban mily rendkívül fontos szerepet fog játszani és érzi és tudja ezt az entente is, amikor a dunai forgalom szabályozására külön nemzetközi bizottságot létesít. Dunai hajóinknak ily nagymérvű csökkenése tehát nemcsak nagyon érzékeny — és tekintettel arra, hogy a mai nyersanyag és munkaviszonyok között új hajóknak építése szinte lehetetlen akadályokba ütközik, — szinte pótolhatatlan veszteség, de megfoszt bennünket annak a lehetőségétől is, hogy a Dunán való kedvező földrajzi fekvésünket közvetítő kereskedelmünk szempontjából oly mértékben értékesítsük, mint azt tehetnénk, ha hajóiparkunknak legmodernebb része birtokunkban maradna.

 (Folyt. köv.)

______________________

[1] VIII. rész, 165. §.

[2] VIII. rész, II. függelék, 12. §.

[3] VIII. rész, 166. §. és IV. függelék 1. §.

[4] VIII. rész, IV. függelék, 6. §.

[5] VIII. rész, V. függelék, 1. és 2. §.

[6] VIII. rész, IV függelék, 4. §.

[7] VIII. rész, IV. függelék, 2. §. b)

[8] VIII. rész III. függelék.

[9] XII. rész 284. §.

Trianon gazdasági hatásai – I. rész

Trianon gazdasági hatásai – II. rész

Trianon gazdasági hatásai – III. rész

Trianon gazdasági hatásai – IV. rész

Trianon gazdasági hatásai – V. rész

(Forrás: Egri Népújság – napilap, 1920. június 13. 19. évf. / 134. szám)