Egy bátor orvos kitárulkozása: „A hatalom megtiltotta az egészségügyi dolgózoknak, hogy beszéljenek az áldatlan állapotokról!”
Dr. Rade Panić, az Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének elnöke a Nova TV-nek nyilatkozva kiemelte: „A hatalmi rendszer zsarolja és fenyegeti mindazokat az egészségügyi dolgózokat, akik feltárnák az igazságot a kórházakban uralkodó áldatlan helyzetről.
Mint mondta, bebizonyosodott, hogy az ország vezetősége és az általa kinevezett válságstáb félrevezette és becsapta a a lakosságot a koronavírus-válság kapcsán, s ezáltal a közegészséget alárendelte a választásoknak és a hatalmi párt érdekeinek. Felszólította a polgárokat, többé egy szavukat sem higgyék el.
Panić továbbá elmondta: az egészségügyi intézményekben hiányoznak az alapvető kellékek és felszerelések, jóformán nincs mivel gógyítani a betegeket.
Eddig a szükségesnél 15 százalékkal kevesebb orvos és nővér volt a kórházakban és egészségházakban, most pedig a személyzet további 10 százalékát helyezik át a covid-fertőzöttek kezelésére.
A kapacitások kimerültek.
(fotó: b92.net)