Győzött a HDZ, Škoro jó eredményt ért el, Jankovics Róbert újra a magyarok képviselője
A Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) győzött a horvátországi választásokon a részeredmények szerint, ugyanakkor nem szerzett abszolút többséget, vagyis egyedül nem képes kormányt alakítani.
A tegnapi előre hozott parlamenti választásokon a leadott szavazatok 96,91 százalékos feldolgozottságánál is vezet a jobbközép kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a Szociáldemokrata Párt (SDP) vezette Restart Koalícióval szemben.
A részeredmények tükrében a HDZ 66, az SDP irányította Restart Koalíció pedig 41 mandátumot szerzett a 151 fős törvényhozásban (a kormányalakításhoz 76 mandátumra van szükség).
A harmadik helyen a januári elnökválasztáson harmadik Miroslav Škoro népszerű hazafias énekes által létrehozott Haza Mozgalom nevű jobboldali, konzervatív, keresztény-nemzeti tömörülés áll 16 mandátummal (a horvátországi pártok közül ők még a legmagyarbarátabbak).
Átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt 8 mandátummal a szintén jobboldali Most (Híd Függetlenek Listája) és 7 mandátummal a Možemo! (Képesek vagyunk rá!) nevű szélsőségesen balliberális-újkommunista szövetség. Két parlamenti helyre számíthat a Párt névvel és vezetéknévvel (Stranka imenom i prezimenom) balközép-balliberális pártok szövetsége és egy-egy helyre a kisebbik kormányzó párt, a balliberális Horvát Néppárt (HNS) és a halálos közúti baleset okozása miatt Kaposvárott jogerősen elítélt Radimir Čačić vezette Reformisták nevű szintén balliberális pártocska.
A magyar kisebbségi mandátumra csak egy jelölt volt: Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége elnöke, aki 2807 szavazatot kapott és egy újabb mandátumhoz jutott.