Dér Henit nem érdekli, ha a gyerekek hallgatják, ahogy új dalában káromkodik + Videóklip
Megjelent az énekesnő és Giaj közös dala, a Tedd fel, amiben Dér Heni elenged néhány „kurvát” és „kibaszottat” és úgy érzi, ez teljesen rendben van, hiszen ez a műfajjal jár – írja a 24.hu.
Tőlem eddig is belefért. Nem gondolom, hogy meg kéne felelnem bárkinek is. Aki ismer, tudja, hogy a hétköznapokban egy teljesen normális lány vagyok, aki pedig a nóták alapján akar beazonosítani, az így járt. A hiphop és a rap ilyen, aki ebben akar sikereket elérni, nem akarhat megfelelni a társadalomnak, nem állhat színpadra görcsösen
– mondta a Blikknek Dér Heni, akit az sem foglalkoztat, ha gyerekek hallgatják a zenéjét.
Erre ne én gondoljak, gondoljon rá a szülő. Sosem mondtam, hogy hajrá, 12 évesek, most énekeljétek velem a trágár szövegeket. Mindenkinek a saját joga eldönteni, mit enged meg a gyerekének és mit nem. Szerintem ennél durvábbat is néznek az interneten, nem érzem rosszul magam emiatt. Szerencsére a rajongótáborom zöme a 18–35 éves korosztályt erősíti. Nekik készülnek elsősorban a dalok.
Forrás: 24.hu
Kép: YouTube