Đokovićot kizárták a US Openen – torkon lőtte a vonalbírót
Novak Đoković óriásit hibázott, amikor egy elvesztett adogatójáték után, 5:6-os állásnál elütötte a labdát és nem szándékosan ugyan, de eltalálta a nyakán az egyik vonalbírót.
A világelső Pablo Carreno Busta ellen vívta nyolcaddöntős mérkőzését. Đoković 5:4-nél kihagyott három játszmalabdát, ami után érthető módon egy kicsit felpaprikázta magát. Ezt követően egy rossz esés miatt ápolni kellett a vállát. Nem sokkal később gondba került adogatóként, és el is vesztette a szervagémjét.
Đoković dühében elütötte a labdát, és véletlenül eltalálta a torkán az egyik vonalbírót. A szabályok értelmében mindegy, hogy a dolog szándékos volt vagy sem, ilyenkor le kell léptetni a játékost. Akkor is, ha történetesen ő a világelső. Ezt némi tanakodás után az illetékesek meg is tették.
(Eurosport nyomán)