VIDEÓ: Óbecsénél hajó ütközött az idén átadott, 172 ezer euró értékű kikötőnek
Egy szállító hajó a partnak csapódott a Tisza óbecsei szakaszán, az ütközés következtében porrá zúzta az idén februárban átadott kishajókikötő egy részét.
A balesetben leginkább a kikötő pontonja sérült, illetve az azon álló konténer épület, valamint több ott kikötött kishajó és csónak is teljes mértékben megsemmisült vagy kisebb károkat szenvedett. Míg a nagyméretű teherszállító hajó esetében épp a móló volt az, amely tompította a hajó sebességét, hogy az ne csapódjon a kibetonozott folyó partba. A szerencsétlenségnek nincsenek sérültjei.
A kishajókikötőt egy határokon átnyúló IPA-projektum keretében valósította meg Óbecse és a magyarországi testvértelepülése, Csongrád városa. A projektum értéke 172.515 ezer euró volt, ebből Óbecse 26 ezer euróval vett részt a kivitelezésben.
A baleset után a helyszínre kiérkeztek a belügyi szervek munkatársai, illetve az óbecsei településrendezési, építésügyi, közművesítési, közlekedési osztály vezetője, valamint egy közlekedésbiztonsági felügyelő is, akik megvizsgálták a baleset körülményeit.
A MojBecej portál értesülései szerint a hajó kapitánya az 54 éves T. P. volt, a hajó tulajdonosa pedig a belgrádi „GAT EGAL DOO“ cég. Az előzetes vizsgálatok szerint a balesetet az okozta, hogy a Tisza óbecsei kanyarulatában a teherszállító hajó nem megfelelően választotta meg a sebességet a rakománya súlyához és a uszályok hosszához képest.